Hétfő este Budapesten tartott bemutatót Ronnie Coleman, a nyolcszoros Mr. Olympia győztes testépítő.
A 140 kg súlyú Ronnie Coleman a világ legeredményesebb testépítője, hiszen nyolcszor nyerte meg egymás után a sportág legnagyobb versenyét, a Mr. Olympiát, Arnold Schwarzeneggernek csak hétszer sikerült ugyanez.
A világszerte rendkívül népszerű sztár a BSN IFBB Grand Prix I. Testépítő és Fitnesz versenyre érkezett Budapestre ahol zsürielnökként dolgozott, majd rövid bemutatót is tartott több ezres közönsége előtt.
A testépítő sztár Budapesten ünnepelte születésnapját, ezért vendéglátói hatalmas fogadáson köszöntötték a 43 éves bajnokot.
A pizzákat jobban szereti
Ronnie Coleman az InfoRádió kérdésére elmondta, hogy a nyár közepéig járja a világot, bemutatókat tart, de július közepén már odahaza készül a következő Mr. Olympia versenyre.
Mint mondta: a szeptember végi Las Vegas-i hétvége meghatározó verseny lesz, hiszen tavaly, nyolc győzelem után Jay Cutler legyőzte őt. Coleman szerint erős bírói segítséggel, a cím ugyanis őt illette volna.
Az évi egymillió dolláros exkluzív szerződéssel rendelkező világsztár az egészséges táplálkozásra vonatkozó kérdésre csak annyit mondott: "figyelni kell rá, de a pizzákat jobban szeretem".
Zselízből Santa Monicáig
Ronnie Coleman nem egyedül érkezett Budapestre. Társaságában volt Tímea Majorova, fitnesz világsztár. A 28 éves, dél-szlovákiai
magyarlakta Zselízből származó hölgy idestova 8 éve Los Angelesben, közelebbről Santa Monicában él.
Mivel neki is azzal a táplálékkiegészítőt forgalmazó céggel van exkluzív szerződése, mint Colemannak, senkit sem lepett meg, amikor Tímea Majorova adta át a verseny helyezettjeinek díjait.
Hiszen a Garam-menti kisvárosból induló hölgy legnagyobb sportsikerét Budapesten érte el, amikor 2001 őszén nyílt profi Európa-kupát nyert. Azóta hazajár Budapestre is...