Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Megütötték a bírót Újpesten

Ezúttal sem múlt botrány nélkül az MTK és az Újpest rangadója a labdarúgó NB I-ben. A Hungária körúti őszi "ötmilliós zsidózás" után a Szusza Ferenc Stadionban is minősíthetetlenül viselkedett a lila-fehér szurkolók egy része a 2-1-re elveszített meccsen. A Megyeri úti klub örökre kitiltatná a renitenseket.

Bede Ferenc, az Újpest FC-MTK bajnoki mérkőzés játékvezetője a találkozót követő szurkolói rendbontással kapcsolatban elmondta, hogy az egyik drukker rátámadt.

"Megütött egy szurkoló, de semmilyen sérülést nem szenvedtem. Úgy is felfoghatjuk, hogy szerencsém volt, mert nem szúrtak le. Valaki hátba vágott, de más nem történt. Az eset természetesen szerepel a játékvezetői jelentésben, a többi a fegyelmi bizottság dolga. Abba most bele sem gondolok, hogy mi történik akkor, ha egy súlyos hibát követek el, mert ezen a meccsen komoly tévedésünk nem volt" - fogalmazott Bede Ferenc.

Hamar László, az összecsapás ellenőre ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ketten futottak oda a bíróhoz, az egyiknek nem sikerült megütnie őt, a másiknak viszont igen.

A mérkőzés után néhány szurkoló beszaladt a pályára, és ott randalírozott, a rendfenntartók azonban elejét vették a komolyabb incidensnek.

Az Újpest a klub honlapján olvasható közlemény szerint véglegesen ki akarja tiltani a stadionjából a renitens drukkereket, akik közül egyesek az MTK játékosait is megkergették.

"Az Újpest FC Kft. minden játékosa és vezetője mélységesen megdöbbent a mérkőzés lefújását követően történtek miatt, és ezúton is elnézést kér mindenkitől, aki ennek a sajnálatos eseménynek a szenvedő alanya volt. (...)

Az Újpest FC, mint mindig, kiáll azért a több ezer lelkes szurkolóért, aki él-hal a csapatért, de semmilyen szinten nem tud azonosulni a csőcselékkel, amely nem először hoz szégyent szeretett klubunkra.
Tekintettel arra, hogy ennek a mérkőzésnek mi voltunk a rendezői, így adatvédelmi aggályok sem merülhetnek fel, ezért már fel is vettük a kapcsolatot a IV. kerületi rendőr-kapitánysággal annak érdekében, hogy a botrányt okozók beazonosításra kerüljenek, és tettükért megkapják a méltó büntetésüket" - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×