eur:
396.77
usd:
359.28
bux:
72075.48
2024. szeptember 9. hétfő Ádám

Budapest-Dakar-rali lesz 2008-ban?

Jövőre január 6. és 21. között rendezik meg a világ leghíresebb tereprali viadalát, a Dakar-ralit. Etienne Lavigne, a Dakar-rali igazgatója elmondta, hogy 2007-ben is a biztonság szavatolása lesz a legfontosabb szempont, szeretnék minimálisra csökkenteni a balestek számát.

A száguldás ezúttal is Lisszabonban kezdődik és a szenegáli fővárosban, a Rózsaszín-tó partján fejeződik be. A karaván Portugália után Spanyolországot szeli át, majd a mezőny áthajózik Afrikába és Marokkón, Mauritánián, Malin keresztül vezet az útja Szenegálba. Guineai szakasz jövőre nem szerepel a programban.

A legutóbbi versenyen három tragédia történt: két gyermeket gázoltak el és egy motoros is életét vesztette, miután bukott. Ezek megelőzése érdekében sebességkorlátozásokat vezettek be a szervezők, így a segédjárművek esetében 90 km/óránál húzták meg a határt a kamionok részére, autók esetében pedig 120 km/ó a limit.

A falvakban - általános érvénnyel - továbbra is maximum 50-nel lehet majd haladni, de a korlátozás a veszély mértékétől függően akár 30-ra is csökkenhet.

A vezetőség tervei között szerepel egy vagy két olyan szakasz beiktatása, melyet a versenyzők kisegítőjárművek nélkül tesznek majd meg, így a sofőrök csupán egymásra támaszkodhatnak, ezáltal pedig az amatőrök és a profik közti különbség vélhetően jelentősen csökken.

A motorosok ezúttal csak két kategóriában versenyeznek: a "Maraton" kategória magába foglalja mindazokat a motorokat, melyek a gyári modellekhez képest semmilyen, vagy csak minimális módosításon estek át, míg a prototípusok a "Szuper Gyártmány" kategóriában szerepelnek.

A szervezők és a Szalay Dakar Team csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy Budapest szeretne 2008-ban indulóhelyszín lenni.

Ezzel kapcsolatban Etienne Lavigne csupán annyit árult el, hogy hosszú folyamat első lépéseit tették meg a pályázattal az illetékesek, és még számos tárgyalásnak kell sikeresen lezárulnia ahhoz, hogy két év múlva a magyar fővárosból rajtolhasson a világ legnézettebb kalandtúrája.

Címlapról ajánljuk
Nagy Márton: nem fordulatra van szükség, hanem finomhangolásra
Aréna

Nagy Márton: nem fordulatra van szükség, hanem finomhangolásra

A gazdaságpolitika előtt álló feladatokról, a békeköltségvetés lényegéről, a várható gazdasági növekedésről és a minimálbérről is beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában, de kitért a jegybankelnök kritikáira és a leendő gazdasági csúcsminiszter szerepére is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.10. kedd, 18:00
Sayfo Omar
a Migrációkutató Intézet kutatásvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. szeptember 9. 20:17
×
×
×
×