Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Kizárhatják a Juventust az élvonalból

A múlt héten kirobbant bundabotrány miatt 47 személy ellen indult eljárás. Olasz lapértesülések szerint a rendőrség vizsgálja Gianluigi Buffonnak, a Juventus válogatott kapusának telefonbeszélgetéseit is.

A válogatott klasszis és három - egyelőre - meg nem nevezett játékostársa a távozó főigazgató, Luciano Moggi által megszervezett eredményekre fogadott, ezzel a futballisták a becslések szerint évente fejenként 1,6 millió euróra tettek szert.

A vizsgálatokat már öt ügyészség folytatja. A nápolyi ügyészség neve elhallgatását kérő munkatársa elárulta, hogy az előző szezonból a Juventus 38 bajnokija közül 29-ről feltételezik, hogy manipulált eredmény született.

Luciano Moggi, a Juventus csütörtökön lemondott főigazgatója ellen 2400 oldalas vádirat készült.

Az ügy előzménye, hogy Moggi a vád szerint "megrendelte" a klub mérkőzéseire a bírókat, és ebben többen segítettek neki.  Az ügy miatt a napokban lemondott az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke, Franco Carraro is.

A rendőrség mellett az olasz és az európai szövetség, valamint az ügyészség is nyomoz.

Ha bebizonyosodik a Juventus bűnössége, a torinói klub elveszti az előző idényben nyert bajnoki aranyérmét, sőt, akár ki is zárhatják az élvonalból.

Nem mellesleg a Juventus vasárnap bajnok lehet, ha legalább egy pontot szerez a Reggina ellen, vagy ha a Milan nem győzi le a Romát a fővárosban.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×