Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

"Én vagyok az első, aki alkoholistaként lett világbajnok"

Ötvennyolc éves korában kedden gégerákban elhunyt a német Eckhard Dagge, a Boksz Világtanács (WBC) egykori középsúlyú világbajnoka. A sportoló már a világ legjobbja volt, amikor bevallotta, hogy alkoholizmusa végigkísérte pályafutását.

Eckhard Dagge 20 évesen kezdett el bokszolni, de 1972-ben az amatőrök között nem tudott indulási jogot szerezni a müncheni olimpián, ezért elment profinak állt.

A hivatásosok között nyolc év alatt 32 mérkőzéséből 26-ot megnyert. Pályafutása csúcsaként Berlinben 1976. június 17-én a tizedik menetben technikai kiütéssel nyert a bahamai címvédő Elisha Obed ellen, a következő évben azonban elvesztette az övet.

Világbajnoki sikere utáni így nyilatkozott: "sok világbajnok bokszolóból lett később alkoholista, de én vagyok az első, aki alkoholistaként lett világbajnok."

Eckhard Dagge visszavonulása után edzőként dolgozott, 1991 és 1994 között Dariusz Michalczewski felkészülését is irányította, de folyamatos alkoholproblémái miatt az Universum Box Promotion megvált tőle. Több sikertelen elvonókúra után, tavaly augusztusban gégerákot állapítottak meg nála.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×