Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
316.3
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Budapest, 2012. november 28. Törőcsik Mari színésznő a Makk Károly filmrendező 87-ik születésnapját ünneplő Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Nyitókép: MTI/Zih Zsolt

Jordán Tamás: Mari széles mosollyal és integetve búcsúzott

Rajongóból lett barátja Törőcsik Mari színésznőnek Jordán Tamás, aki annyira izgult az első közös darabjuk próbáin, hogy nyugtatóval kellett enyhítenie idegességét. Erről a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész beszélt az InfoRádiónak. Elmondta, hogy kórházi látogatásai alkalmával mindig nagy mosolyt kért a színésznőtől, aki utoljára is így, mosolyogva és integetve búcsúzott tőle.

Jordán Tamás első személyes találkozására Törőcsik Marival a 25. Színházban került sor, ahol – Iglódi István rendezésében – a Cserepes Margit házassági című darabjában a néhai színésznő férjét alakította. Mint fogalmazott,

hihetetlen mód be volt tojva, így pánikszerű izgatottságán kizárólag úgy tudott úrrá lenni, hogy a közös próbákat megelőzően nyugtatókat szedett.

Mulatságos dolog – jegyezte meg visszaemlékezve –, a rendező erről mit sem sejtett, és így fordulhatott elő, hogy egy jelentben – miközben egy asztalnál ülve hallgatta felesége zsörtölődését – reszkető kézzel kellet kártyavárat építenie. Végül természetesen mégis összeszoktak a színpadon, azonban akkor még nem sejtette, hogy négy évtizeddel később milyen jóban lesznek.

Jordán Tamás az InfoRádiónak felidézte, következő állomása a Törőcsik Marival való nexusban a Nemzeti Színház volt, ahol ő már színházigazgató, a színésznő pedig a társulat egyik tagja volt. Itt – egyebek mellett – egy rendezésénél játékmesternek is fölkérte a művésznőt. 2005-ben és 2015-ben, Törőcsik Mari 70. és 80. születésnapjára pedig gálaműsort rendezett. De még azt követően sem távolodtak el, hogy Jordán Tamás Szombathelyen lett színházigazgató, Törőcsik Mari pedig felhagyott az aktív játékkal és Velembe költözött.

Gyakorta látogatta meg otthonában a színésznőt,

egy alkalommal pedig még egy kétszereplős darabra is felkérte, amit együtt olvastak föl, ami hatalmas sikernek örvendett a Weöres Sándor Színházban.

Jordán Tamás arra is kitért, hogy amikor 2017-ben állt a bál az ő igazgatói kinevezése körül, Törőcsik Mari nem átallott a színházi világból átlépni a politika tartományába, és mindent megtett annak érdekében, hogy lássák, mellette áll.

Barátságukat tehát végül nem az jellemezte, hogy van egy rajongó színész, aki imádja a csodálatos művésznőt, hanem az, hogy az egyre gyakoribbá vált látogatások során van egy idősödő hölgy és egy idősödő színész, akik szívesen beszélgetnek együtt – fogalmazott Jordán Tamás, aki szerint egészen más volt a helyzet az utolsó időkben, mint annak idején összefutni például a Nemzeti folyosóján. Vagyis

kimondottan üdítő volt számára, ha felkereshette otthonában a színésznőt, főként azért, mert egyikük sem leplezte őszinte örömét a találkozások miatt.

A korábbi teátrumvezető a búcsút illetően elárulta, közte és Törőcsik Mari között egyfajta szertartássá vált, Jordán Tamás kérésére, hogy érkezéskor–távozáskor a színésznőnek egy nagyot kell mosolyognia. Bár utolsó, pénteki rövid látogatását nem gondolta búcsúnak, „Mari mosolygott és integetett”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×