Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
309.35
bux:
134185.89
2026. április 27. hétfő Zita
Vidnyánszky Attila színházigazgató és Törőcsik Mari színész a Nemzeti Színház 2013/2014-es évadának évadnyitó társulati ülésén a Nemzeti Színházban 2013. augusztus 21-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Kallos Bea

Vidnyánszky Attila Törőcsik Mariról: amikor már minden mozdulatában segítségre szorult, a színpadon akkor is fiatal volt

"A Nemzetiben mindenkinek megvan, ahogy áll a kulisszák mögött, és tartani, fogni kell a könyökét, majd egyszer csak belép a színpadra, és nem kell félni, hogy megbicsaklik a szöveg" – a Nemzeti Színház főigazgatója az InfoRádióban emlékezett.

Az egész színházi szakma szerette és elismerte Törőcsik Marit, ami nagyon ritka - mondta az InfoRádiónak Vidnyánszky Attila a ma hajnalban 85 éves korában elhunyt Kossuth-nagydíjas színésznőről.

A Nemzeti Színház főigazgatója szerint a színésznő mindvégig alázattal, odafigyeléssel és hittel dolgozott.

Vidnyánszky Attila gyerekkora óta nézte Törőcsik Mari filmjeit, a Körhintára és a többi filmjére is emlékszik, de személyesen csak jóval később találkozott vele, A szarvassá változott fiú-ban, Beregszászban vállalta az anya szerepét a színésznő, abban a Juhász Ferenc vers-eposzának átdolgozásából készült előadásban, amely a Nemzetiben is nagy sikert aratott.

"Nagyon belém égett a történet. Úgy mentem oda a felkéréskor, hogy valószínűleg udvariasan nemet mond a felkérésre, és már annak is örülnöm kell, hogy nem telefonba mondta, hanem iszunk egy kávét. Aztán emlékszem a kíváncsiságra, odafigyelésre, faggatott, hogy mi lesz ebből, hogy lesz belőle előadás, aztán arra is, ahogyan igent mondott. Fontos pillanata az én szakmai életemnek" – emlékezett vissza az igazgató.

Fiatal színészeinek mindig azt szokta mondani, hogy

Törőcsik Mariból kellene "táplálkozni", őt figyelni, róla könyvet írni.

"Az az alázat, az a szakmaiság, az az odafigyelés, hit, kíváncsiság, ami benne volt 70 évesen is, az a nem csökkenő láng egészen lenyűgöző, csodálatos volt" – ecsetelte.

Amikor már "minden mozdulatában" segítségre szorult Törőcsik Mari, színpadra lépve akkor is "20 évet fiatalodott", gyönyörűen "megcsinálta az estét", ez "a Nemzetiben mindenkinek megvan, ahogy áll a kulisszák mögött, és tartani, fogni kell a könyökét, majd egyszer csak belép a színpadra, és nem kell félni, hogy megbicsaklik a szöveg".

Törőcsik Marit 80 éves korában a Nemzeti Színházban köszöntötték, a művésznő pedig elérzékenyülten fogadta művésztársai neki készített kis "ajándékait" a színpadon.

Amikor - emlékezett vissza Vidnyánszky Attila - "visszajött a halálból" Törőcsik Mari, mert

"visszaimádkozta egy egész nemzet",

azután tényleg rajongásnak, imádatnak örvendett.

"Amikor a Körhintából darab lett a Nemzetiben, a tapsrendre kilépett a színpadra Törőcsik Mari, a közönség pedig egyszerűen felpattant, nem akarta leengedni onnan" – mondta még, hozzátéve, az orosz színházakban is a legnagyobbak között említik a nevét.

Hogy a világban a körhintán ülő fiatal lányként emlékeznek-e majd rá, arról azt mondta, a "Repülünk, Mari" nagyon sokaknak megmarad, "nagyon helyesen időről időre levetíti a tévé", de kicsit gazdagabb is lesz ez az emlékezet.

"Ha Oroszországban gondolkodunk, ott biztos, hogy a Vasziljev Színházban eltöltött fél évére fognak emlékezni az őt csodáló orosz színészek között. Ez egészen csodálatos valami."

Hogy emlékét hogyan ápolja majd a Nemzeti Színház, annak részleteiről még nem kívánt beszélni az igazgató, de a Nemzeti előtt már van egy kis hely, ahol emlékezni lehet majd egy szál virággal, egy mécsessel, "és jönnek a további események", egyeztetve a családdal és másokkal.

"Törőcsik Mari a Nemzeti Színház tagja volt, most is az, és az is marad" - zárta gondolatait a főigazgató.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ilyen lesz az Országgyűlés alakuló ülése május 9-én

Fontos, hogy az alakuló ülés napján turisták nem látogathatják az épületet. Ez rendhagyó módon egy szombati nap lesz, és már aznap megszavazhatják Magyar Pétert miniszterelnöknek. A Kossuth téren a Tisza ünneplést hirdetett.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
Újabb fordulat körvonalazódik Iránban - Ugrik az OTP, zuhan az Opus

Újabb fordulat körvonalazódik Iránban - Ugrik az OTP, zuhan az Opus

Hétvégén ismét összeomlottak az iráni tárgyalások, miután az amerikai delegáció indulása Pakisztánba az utolsó pillanatokban lett lefújva. Ezt követően többnyire esést hozott a ma reggeli kereskedés Ázsiában, Európában azonban már emelkednek a vezető részvényindexek, emellett pedig a magyar tőzsdén is jó a hangulat, miután újabb fordulat körvonalazódik a közel-keleti konfliktusban. Irán ugyanis váratlanul egy új javaslatot juttatott el az USA-hoz, ami többek között a Hormuzi-szoros megnyitását és a háború lezárását kezdeményezi.  Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×