Infostart.hu
eur:
362.21
usd:
316.44
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

A sofőrje meglátogatta Törőcsik Marit a kórházban, majd ő is meghalt

Húsz éven át segítette a balfi férfi a színésznőt, nemcsak a sofőrje volt, hanem a barátja, a mindenese is.

Mihalik Péter Tamás Törőcsik Mari legfőbb támasza, bizalmas jó barátja volt az elmúlt húsz évben. Ő volt a színésznő szürke eminenciása, sűrűn is emlegette, kulcsszerepet töltött be az életében, de idegenek sosem találkoztak vele. Ő ápolta a beteg művésznőt, ő vitte orvosi vizsgálatokra, ő vásárolt be, segített a takarításban, a főzésben, ha kellett, még az öltözésben is az egyre gyengébb művésznőnek – írja a Bors.

A férfi balfi háza már üresen áll, csak a három kutyája maradt, és egy fekete szalagos portré a kapun.

"Lehet, hogy már boldog odafönn. Csak néhány napot bírt ki Mari nélkül, most újra mellette lehet. Ott érezte a legjobban magát" – mondta a lapnak egy szomszéd. A férfi kedden halt meg – mint kiderült, miután az első koronavírus-oltását hetekkel korábban megkapta, mindenképpen meg akarta látogatni a színésznőt a kórházban, és pár nap múlva mindketten intenzív osztályra kerültek, lélegeztetőgépre.

"Tamás még élt, amikor Mari 16-án meghalt, nem tudtak elbúcsúzni egymástól. Tamás 20-án követte. Ilyen volt ő, ilyen hűséges. Még a halálba is utánament" – mondta a szomszéd.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×