Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Nyitókép: Pixabay.com

Hetekkel ezelőtt elkapkodták a kínaiak a Lehár-operett jegyeit

Szerda este először mutatták be Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjét az anyaországi Kínában - Káel Csaba rendezésében, kínai és magyar művészekkel valósul meg a produkció Sanghajban.

A komolyan vehető operettet és az operát nem nagyon különböztetik meg a Távol-Keleten. A két műfaj kultúrája frissebb, mint három évtizedes, de ma már jelentős operaépületek vannak Kína nagyvárosaiban. Sanghajban az ottani "Müpában" vitték színre most Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjét - voltaképp Kínában most először, mert Hongkongban már volt egy előadás.

Mint Káel Csaba rendező elmondta, a darab egyik érdekessége, hogy a Kínában játszódó művet részben kínai művészek segítségével vitték színpadra, és mint az InfoRádiónak hozzátette, még Puccini szerint is az egyetlen hibája az, hogy nem ő írta.

"Nagyon érdekes karaktereket vonultat fel Lehár.

Az is furcsasága a darabnak, hogy nem vidám a vége, ebben is inkább hasonlít egy operához" - tette hozzá.

A kínai vonatkozás miatt már hetekkel ezelőtt elkelt minden jegy A mosoly országára, amit ezúttal a magyar származású Stefan Soltesz vezényel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

Szlovákiában nagyszabású közlekedésbiztonsági fejlesztés indul: a tervek szerint az 213 fix telepítésű radar, 48 közlekedési kamera, valamint 18 szakaszsebesség-mérő rendszer jelenik meg az ország útjain, a bírságok pedig automatikusan érkeznek majd. A városok és községek saját radarokat és kamerákat használhatnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Magyarország autóipara is szenved a "német-betegségben"

Magyarország autóipara is szenved a "német-betegségben"

Európa és Magyarország autóipara tartós strukturális présbe került: az iparágat a kínai verseny gyors térnyerése, a versenyképességi erózió és több elhibázott iparpolitikai döntés egyszerre szorítja. A ritkaföldfémekre és chipekre épülő, túlnyomórészt Kínához kötődő inputfüggőség geopolitikai kilengéseknek teszi ki az ellátást; az időszakos enyhülések pedig nem oldják a rendszerszintű sérülékenységet. Az exportorientált, erősen importfüggő magyar autóipari termelés – amely főként összeszerelő tevékenységet jelent – ugyan közvetlenül kevésbé veszélyeztetik az Európában tapasztalt ellátási problémák, a negatív hatások idővel a hazai gazdaságba is beszivárognak - derül ki az OECD által frissen közzétett részletes iparági statisztikákból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×