Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Drukkoljunk a magyaroknak Cannes-ban, bármi megtörténhet!

Drukkoljunk a magyaroknak Cannes-ban, bármi megtörténhet!

Szerdán mutatják be Cannes-ban Szentpéteri Áron Láthatatlanul című rendezését a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató válogatásban. Mundruczó Kornél filmje mellett az első filmes Kristóf Györgynek is drukkolhatnak a magyar nézők.

A Cinéfondation válogatásába került be Szentpétervári Áron Láthatatlanul című rendezése. A 32 perces Színház és Filmművészeti Egyetemre készült vizsgafilm egy találkozás története, az emberi kapcsolatok bizonytalan és többnyire láthatatlan határairól.

Mundruczó Kornél Jupiter holdja című alkotását pénteken mutatták be Cannes-ban, és már az előző napi sajtóvetítésen kapott taps mellett elhangzó füttyökből is nyilvánvaló volt, hogy igen vegyes fogadtatásra talált. Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap Cannes-ban tartózkodó vezérigazgatója hangsúlyozta: ez különös módon a díjesélyek latolgatásánál nem sokat jelent.

„Cannes az Cannes. Itt bármi megtörténhet.

Attól még, hogy a kritikusok lepontozzák, a fődíjat is megnyerheti egy film. A Mundruczó-filmről van, akik azt mondják, nagy esélye van díjra, sokan Spielberghez hasonlítják azt a tehetséget és képzelőerőt, ahogy ezt a film meg van valósítva.”

Drukkoljunk a magyaroknak Cannes-ban, bármi megtörténhet!

Nagy tapssal jutalmazta a fesztivál közönsége Kristóf György Out című első játékfilmjét, amelyet hétfőn mutattak be a második legfontosabb versenyszekcióban, az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű válogatásban. Az Out magyarul Kihűlés címen futó film rendezője felvidéki magyarként Miskolcon is tanult, az alkotás forgatókönyvét a rendező mellett Horváth Eszter és Papp Gábor jegyzi, a főszerepben Terhes Sándor látható, a film operatőre pedig Pohárnok Gergely volt. Havas Ágnes megjegyezte: ez nagyobbrészt szlovák és cseh támogatású koprodukció.

„Cseh és szlovák többségi részvétellel készült a film, itt, Cannes-ban szlovák filmként van aposztrofálva, ők tették bele a legtöbbet.”

Fábri Zoltán legendás filmjét, a Körhinta felújított és digitalizált változatát 61 évvel a cannes-i premier után, a filmalap kezdeményezésére, műsorra tűzte a Cannes Classics.

„Olyan erős Fábri Zoltán rendezése, és olyan hihetetlen Törőcsik Mari, Szirtes Ádám és Barsi Béla játéka, könnyekkel a szemünkben jöttünk ki a vetítésről.

A Körhinta minden idők egyik legcsodálatosabb és legjobb magyar filmje.”

A díjátadó vasárnap este lesz. A versenyprogram fő szekcióján zsűrielnöke Pedro Almodóvár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×