Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Ingyen nézhetnek előadásokat a Nemzeti Színházban a diákok

Tizenegy bemutatót, köztük négy nagyszínpadi premiert tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház – többek között Silviu Purcarete, Csiszár Imre, Kiss Csaba és Zsótér Sándor is rendez a teátrumban. Ősztől négy előadást ingyenesen játszanak majd. Vidnyánszky Attila pedig decemberben újra megpályázza a főigazgatói posztot.

Bánk bán és Az ügynök halála

Vidnyánszky Attila Bánk bán-rendezésével indul a következő évad a Nemzeti Színházban. A főigazgató már többször színre vitte Katona József drámáját – többek közt a Jordán Tamás vezette Nemzetiben is 2002-ben.

„Nagyon izgalmas, szép, nagy, formabontó, sok színházi nyelvújító szándékot felmutató előadás volt. Ez teljesen másként lesz, itt is lesz sok minden; időben, a jelenben, a múltban és a jövőben ugrálunk majd. Mátrai László a Bánk bánunk, Udvaros Dorottya Gertrudis megformálója. Javában folynak a próbák.”

Ezt követi a Gobbi Hilda Stúdióban Arthur Miller: Az ügynök halála című darabja, amelyet Csiszár Imre állít színpadra - Blaskó Péter főszereplésével.

„Talán nem árulok el titkot, ha elárulom, hogy amikor Blaskó Pétertől megkérdeztem, mi van a szíve csücskében, milyen darabot szeretne játszani a nemsokára hetvenéves színész. Ezt a darabot nevezte meg.”

Figaro házassága

Az évad első nagyszínpadi bemutatója a Figaro házassága lesz – ezt Sardar Tagirovszky rendezi.

„Nagyon fontosnak érzem, hogy az akkori és a mostani kor között képződjön egy híd, ami képes megmutatni, hogy mi tulajdonképpen semmiben nem különbözünk az akkori emberektől,

ugyanolyan kiszámíthatóságokban létezünk a magunk pici életében.”

Házasság Palermoban

Goldoni ritkán játszott darabját Házasság Palermoban címmel viszi színre a stúdióban Kiss Csaba.

„Számomra ez azért fantasztikus történet, mert abból a korszakából származik Goldoninak, amikor felfedezte, hogy

a jellemvígjáték mindenfajta vígjáték csúcsa.”

Úri muri

Utána Vidnyánszky Attila állítja színpadra Móricz Zsigmond Úri muriját, amelyet korábban már Debrecenben is rendezett. A színházi munkával párhuzamosan tévéfilmet is készítenek a regényből.

Szent szörnyetegek

Dér András a stúdióban Jean Cocteau: Szent szörnyetegek című művét állítja színpadra.

„Egy színészvilágon belüli szerelmi háromszög története. A színész színpadi és azon kívüli létezésének világa.”

Cseresznyéskert

Silviu Purcarete ismét dolgozik majd a Nemzeti Színház társulatával – ezúttal Csehov Cseresznyéskertjét rendezi majd – mondta Vidnyánszky Attila.

„Purcarete úgy működik, hogy nem mond címet, hanem udvarolni kell neki címekkel. Hosszú hónapok telnek el azzal, hogy

»esetleg mester, ezeket megrendeznéd?«.

Nagy pávatánc eredményeként a végén aztán rámutat valamire. Nagyon örülök, mert a nagyszínpadunkon nincsen Csehov. Biztos, hogy nagy élmény lesz a színészek számára, nagy varázslat, mint minden Purcarete-előadás.”

Pogánytánc és Egri csillagok

Brian Friel Pogánytáncát Bozsik Yvette viszi színre, Gárdonyi művéből, az Egri csillagokból pedig Zalán Tibor készít színpadi átiratot, amelyet Vidnyánszky Attila rendez majd.

A gömbfejűek és a csúcsfejűek

Zsótér Sándor ismét egy Brecht-darabbal dolgozik majd: Shakespeare Szeget szeggel című drámája ihlette A gömbfejűek és a csúcsfejűek-et mutatják be.

Az igazgató elmondta: ősztől négy előadásukat - a János vitéz, a Csongor és Tünde, a Tóth Ilonka és A fehér felhő című darabot -

a diákok számára ingyen fogják játszani.

"Olyan előadások ezek, amelyekre előjegyzés van már őszre, tehát nem arról van szó, hogy nem tudjuk eladni a jegyeket. Ilyen problémánk nincs is, nem nagyobb, mint bárhol máshol. Január óta nem volt 90 százalék alatti hetünk."

Vidnyánszky Attila igazgató, akinek ötéves mandátuma a jövő évad végén jár le, a Nemzeti Színház keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy újra pályázni fog a színház vezetésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Sosem látott felvételeken a NATO egyik legmerészebb akciója – Így menekült meg a vesztésre álló Ukrajna?

Sosem látott felvételeken a NATO egyik legmerészebb akciója – Így menekült meg a vesztésre álló Ukrajna?

Jens Stoltenberg tíz évig állt a világ legnagyobb védelmi szövetsége, a NATO élén, a hidegháború utáni legnehezebb időszakban vezetve a szervezetet. Az ukrajnai háború második évében ért volna véget a mandátuma, de mivel utódjában nem sikerült megegyezni, még egy évet elvállalt. Utolsó főtitkári évében minden fontos helyszínre egy dokumentumfilmes kamerája követte, így most mi is betekintést nyerhetünk abba, hogyan zajlik egy NATO-főtitkár munkája, amely a világ egyik legösszetettebb diplomáciai feladatát jelenti, és hogyan próbálta meg Stoltenberg rávenni a szövetségeseket a vesztes helyzetbe került Ukrajna támogatására.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×