Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.82
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Így tudta meg Borbély Alexandra, hogy nyert a Testről és lélekről

Így tudta meg Borbély Alexandra, hogy nyert a Testről és lélekről

Előadás közben, a színpadi takarásban állva tudta meg Borbély Alexandra, hogy a főszereplésével készült Testről és lélekről című film elnyerte a berlini filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét. Mint az InfoRádiónak adott interjúban elmondta: nem volt könnyű végigjátszania az esti előadást, mivel mindvégig a könnyeivel küszködött.

Így tudta meg Borbély Alexandra, hogy nyert a Testről és lélekről

Borbély Alexandra az Ahogy tetszik című darabot játszotta a Kamrában, az első jelenet után a takarásban kecskejelmezbe öltözött kollégája súgta: Arany Medve.

Visszakérdezett, viccnek hitte, aztán elkezdett sírni

– idézte fel a színművész.

„Pálos Hanna mondta, fojtsam vissza a könnyeimet az előadás végéig, koncentráljak, maradjak benne, de iszonyatos nagy volt az öröm.”

A film főszereplőjének megformálásában az volt Borbély Alexandra számára a legnehezebb, hogy mindent a szemével tudjon megmutatni.

„Mi az a vihar és tombolás, ami új dolog Máriának, mert még soha nem találkozott ezzel az érzéssel. Mi ez a tomboló feszültség és minden, amit egy szerelem ki tud váltani az emberből – mindezt úgy megmutatni, hogy az egészben ne legyen mozgás. Ne legyen külső mozgás, csak bent.

Így tudta meg Borbély Alexandra, hogy nyert a Testről és lélekről

A lelket kellett megmutatni a tekinteten keresztül.

És végig ebben tartani. Hogy közben lássa és igazából érezze a néző, hogy mi történik vele.”

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×