Szalay Zoltánt kedden hajnalban otthonában érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Szalay Zoltán 1935. május 16-án született Budapesten. Folyami hajós apja révén kalandos gyermekkorra volt, a család több-kevesebb ideig élt külföldi városokban. Osztályidegenként nem vették fel a gimnáziumba, ezért 1950-ben egy optikai csiszolóüzemben helyezkedett el segédmunkásként. Első fényképezőgépét 1952-ben vette meg, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe ment igazolványképeket készíteni.

A szakmába 1954 végén került, amikor a Fővárosi Fotó Vállalat riportosztályán kezdett el dolgozni, majd 1958-tól három évtizeden át a Rádió és Televízió Újság szerződéses fotóriportere lett. 1964-től húsz évre a Tükör című hetilapnak dolgozott, közben 1962-ben elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskoláját, 1983 és 1984 között az Interpress Vállalat képszerkesztőségi vezetője volt.

A Magyar Hírlapnál 1985 és 1990 között, majd 1990-től két éven át az induló Kurírnál, 1993-tól 1995-ig pedig a Blikk napilapnál vezette a fotórovatot.

A Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás szellemi atyja, ötletgazdája és harminc éven át - kisebb megszakítással - a kiállítások rendezője volt.

Fotóriporterek generációit tanította a MÚOSZ iskolájában, a Kaposvári Egyetem képszerkesztő-fotóriporter szakán, valamint magániskolában. 1980-tól egy évtizedig vezette a Fiatal Fotóriporterek Stúdióját.

Az 1960-ban alakult Pécsi Balett összes főpróbáját és premierjét évekig végigfényképezte, de fotózott az Operában táncot és a Győri Balett előadásairól is számos felvételt készített.

Híresek a politikusokról készített felvételei is. 1986-ban sikerült Lázár Györgyről elkapnia egy olyan pillanatot, amikor az Ikarus gyárban egy autóbusz kormánya mögött ülve elmosolyogja magát, miután megnyomta a dudát. "Akkoriban Lázár Györgyről nevető képet csinálni egy unikum volt" - mesélte egy interjúban. Hasonlóan híres a Varsói Szerződés 1986-os budapesti tanácskozása szünetében készített fotója, amely sokáig nem jelenhetett meg, később ismertté tette készítőjét.

Politikusok mellett több színésszel is kapcsolatba került, köztük Psota Irénnel, Gobbi Hildával és Latinovits Zoltánnal. Róluk készült portréi számos albumban megtalálhatók. Közéleti személyiségek mellett készített fotóriportot ingázó munkásokról, füstölgő gyárkéményekről vagy balatoni nyaralókról. Magyarország elmúlt ötven évét megörökítő albuma, az Ilyenek voltunk 2004-ben jelent meg. A jó képriportot a novellához hasonlította. Úgy vélte, hogy minden egyes képnek, a képsorozaton belül a képek sorrendjének is szigorú helyük van, hiszen egy történetet mesélnek el.

Kiemelkedő tehetségét számos hazai és külföldi kiállításon bizonyíthatta: Gyémánt Lászlóval közös tárlat a Fiatal Művészek Klubjában (1965), Útközben a Fényes Adolf Galériában (1976), Arcok, szemek, mozdulatok a Magyar Nemzeti Múzeumban (1999), A zene arcai Zürichben (2004), Ilyenek voltunk a Kogart Galériában (2004), Berlinben és Brémában (2005), Fel(el)szállott a páva Szentendrén (2007) és a Magyar Nemzeti Galériában (2010), Visszanéző a Cultiris Galériában (2014).

Több könyv és katalógus is fűződik a nevéhez, például a Folklore in Hungary (1984), Az Országház (1993), a 70 éves a Magyar Rádió (1995) és az Ilyenek voltunk, Magyarország elmúlt 50 éve (2004).

Munkásságát több kitüntetéssel is jutalmazták: átvehette egyebek mellett a Magyar Fotóművészek Szövetségének aranyérmét (1962), a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét (1995), a Táncsics Mihály-díjat (2000), a Pulitzer-emlékdíjat (2000), a Magyar Fotóművészek Szövetségének életműdíját (2005), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét (2008) és az Aranytoll-díjat (2012).