eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Elhunyt Kocsis Zoltán

Meghalt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. A Nemzeti Filharmonikusok vezetője 64 éves volt.

"A Nemzeti Filharmonikusok mély gyásszal tudatják, hogy Kocsis Zoltán hosszú, méltósággal viselt betegsége után ma délután meghalt. A halála utáni űr felmérhetetlen." Temetéséről később intézkednek - olvasható közleményükben.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar október közepén jelentette be, hogy Kocsis Zoltán lemondta külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét egészségi problémák miatt, mert orvosai néhány hónapos pihenést írtak elő számára. Kocsis Zoltán szerencsésen felépült súlyos szív- és aortaműtétjéből, a tőle megszokott intenzitással vetette be magát munkája minden területén, mielőtt szervezete teljesen regenerálódott volna - írták akkor.

Kocsis Zoltán több mint negyven éven át a magyar zenei élet egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb egyénisége volt, 1997 óta vezette Magyarország egyik vezető szimfonikus zenekarát, a Nemzeti Filharmonikus Zenekart.

1952. május 30-án született Budapesten. Ötévesen kezdett zongorázni, tizenegy évesen lett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora-zeneszerzés szakos növendéke, 1968-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kadosa Pál, Kurtág György és Rados Ferenc tanítványa volt.

Karrierje 1970-ben a Magyar Rádió országos Beethoven-zongoraversenyének megnyerésével indult, a zenei életbe Ránki Dezsővel együtt robbantak be. 1973-ban egyszerre végeztek a főiskolán, mindketten itt lettek tanársegédek, majd adjunktusok, 1979-től pedig docensek. A két fiatal zongoraművész 1973-ban egyszerre kapott Liszt Ferenc-díjat, öt évvel később Kossuth-díjat, 1984-ben érdemes művész címet, 1988-ban Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat, és 1990-ben ugyanabban az évben lettek kiváló művészek. Pályájuk párhuzamos szakaszában több közös, ritkaságszámba menő lemezfelvételt készítettek, köztük Mozart összes zongoraszonátáját négy kézre, vagy Mozart, Ravel és Brahms kétzongorás darabjait.

Kocsis Zoltán számtalan koncertmeghívást kapott a világ minden tájáról. Adott közös koncertet Franciaországban Szvjatoszlav Richterrel, huszonöt évesen már a világ szinte valamennyi jelentős zenekarával fellépett, és a legkiválóbb karmesterekkel dolgozott együtt.

1983-ban Fischer Ivánnal megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart, 1987 óta karmesterként is fellépett. 1992-ben a BFZ művészeti vezetője, majd első vendégkarmestere, szólistája és kamarazenésze lett. Bartók Béla zongorára és zenekarra írt műveinek Fischer Ivánnal és a Fesztiválzenekarral készült felvételeiért Edison-díjat kapott, Debussy lemezéért Gramophon-díjat és az Év hangszeres felvétele díját nyerte el. 1997 óta a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója volt. 2012-ben súlyos, életmentő műtéten esett át.

Legendásan híres volt tiszta, precíz zongorajátékáról. Képes volt a legvirtuózabb megoldásokra is, drámai hangulatteremtő képessége mély nyomokat hagyott közönségében.

Az 1970-es években létrejött zeneszerzői csoport tagjaként egy, a hagyományoktól független zenei nyelv kialakítására törekedett, s egyik alapítója volt a kortárs zenei közéletet alaposan felkavaró Új Zenei Stúdiónak. Szerzett darabokat a nemzetközi muzsikusokból álló, világhírű kortárs zenei formáció, az Ensemble Modern számára is. Különböző zenei stílusokban való jártasságát bizonyítja Kiskarácsony, nagykarácsony című műve, amelyben az ismert karácsonyi dalt 47 variációban, a zenetörténet különböző stíluskorszakait szemléltetve dolgozta fel. Jelentős mennyiségű, mintegy 140 zenekari hangszerelést, illetve zongorára való átdolgozást is készített Bach, Haydn, Johann Strauss, Dvorák, Debussy, Ravel, Rachmaninov, Wagner, Enescu, Bartók és Kodály műveiből. Nevéhez fűződik Arnold Schönberg Mózes és Áron című operájának 2009-es magyarországi ősbemutatója Miskolcon. A darabot egy évvel később a budapesti Művészetek Palotájában is előadták, erre az alkalomra - világpremierként - az osztrák zeneszerző vázlatainak felhasználásával megkomponálta a mű harmadik felvonását.

Bartók Béla műveinek avatott tolmácsolója, kivételes súlyú letéteményese volt. Ő volt a művészeti vezetője a 2006-ban útjára indított Bartók Új Sorozatnak, amelyben a múlt század egyik legjelentősebb zeneszerzőjének művei jelennek meg harmincegy lemezen, a zeneszerzői szándékokat a legmesszebbmenőkig figyelembe vevő, hiteles előadásban.

2004 januárjában a cannes-i Midem fesztiválon életműdíjat kapott, és átvehette a francia művészeti érdemrend lovagi fokozatát. 2005-ben másodszor is Kossuth-díjjal tüntették ki. Bartók Béla születésének 125. évfordulóján másodszor is megkapta a Bartók-Pásztory díjat, 2007-ben a magyar kultúra követe lett, s jubileumi Prima Primissima díjjal is kitüntették. 2012-ben Corvin-lánc kitüntetésben részesült, idén májusban vehette át a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play bizottsága által megítélt Fair Play-díjat. Az előadóművészek közül elsőként ő lett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja.

A világhírű zongoraművész a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja és támogatója volt, 1990 óta minden évben születésnapján koncertet adott a szervezet javára, amelynek bevételeit a szolgálat javára ajánlotta fel.

Kocsis Zoltán azt vallotta: "Az örökérvényűségre kell törekedni, nem a véglegességre. Arra, hogy az adott pillanatban a lehető legőszintébben és leghitelesebben átadhassuk a közönség számára azt az élményt, amely a művel való első találkozáskor és a darabbal foglalkozás során folyamatosan ér bennünket." Úgy vélte, a szavak elvesztették súlyukat, csak tettekkel lehet példát mutatni, hogy azután erőnktől és tehetségünktől függően icipicit igazíthassunk a világon.

Emmi: a kormány saját halottjának tekinti a művészt

A kormány saját halottjának tekinti a vasárnap, életének 65. évében elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett világhírű zongoraművészt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

"A művészetben az örökérvényűségre kell törekedni - ez volt Kocsis Zoltán ars poeticája. Ennek az igénynek a szolgálatába állította mérhetetlen tehetségét. Mélyről jövő hitelesség, zeneművek tolmácsolásához csak a legnagyobbakra jellemző tudás és alázat tette őt a magyar kultúra kivételes alakjává. A Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatójaként, zeneszerzőként és zongoraművészként a klasszikus és kortárs magyar zeneirodalmat egyaránt gazdagította. Már életében óriás volt. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar kultúrát, a kortárs zenetörténetet" - olvasható az Emmi méltatásában.

Mint írják, Kocsis Zoltán az elmúlt negyven év magyar zeneművészetének egyik legmeghatározóbb művészegyénisége volt. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar klasszikus és kortárs zene hazai és külföldi recepciójában.

 Tarlós: pótolhatatlan veszteség

Pótolhatatlan veszteség érte a magyar kultúrát Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett zongoraművész, karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatójának halálával - írta a főpolgármester vasárnap.

Tarlós István közleményében úgy fogalmazott, hogy fájdalommal vette tudomásul Kocsis Zoltán halálhírét.

A főpolgármester a főváros és a saját nevében őszinte részvétét fejezte ki a családnak.

Kocsis Zoltánt - aki 2014-ben megkapta a Budapest díszpolgára címet - a fővárosi önkormányzat saját halottjának tekinti - olvasható a közleményben.

Ókovács Szilveszter: ösztönös zsenit vesztett a világ

Kocsis Zoltánban az ösztönös zsenit és az enciklopédikus muzsikust vesztette el a világ, az Opera társulatát lesújtotta a hír - írja Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója az MTI-hez vasárnap este eljuttatott közleményében.

A főigazgató megtiszteltetésnek nevezte, hogy két ízben énekelhetett Kocsis Zoltán vezényletével, aki az utóbbi években kiemelten figyelt Richard Strauss-bemutatóikra, még kedves levelet is írt.

Ókovács Szilveszter felidézte, hogy küszöbön álltak megbeszéléseik Kocsis Zoltánnal egy neki szánt Pelleas-bemutatóról, amely régi álma volt, és számítottak rá az Operaház 2018-as újranyitásánál is, a Kékszakállú bemutatásának 100. évfordulójára őt szerették volna meghívni dirigálni.

"Mérhetetlenül szomorúak vagyunk, együtt érzünk családjával, zenekarával és minden tisztelőjével" - írja Ókovács Szilveszter.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×