Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
317.46
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Az Emmi saját halottjának tekinti Zsigmond Vilmost

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti az életének 86. évében elhunyt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrt.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény felidézi, hogy Zsigmond Vilmos 1930-ban, Szegeden született, tanulmányait az ottani piarista gimnáziumban folytatta. A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán 1955-ben végzett.

Az 1956-os eseményeket több főiskolai társával együtt végigfilmezte, majd a forradalom leverése után elhagyta az országot, és az Egyesült Államokban telepedett le.

Kezdetben laborokban dolgozott, kisebb költségvetésű alkotásokat fényképezett, majd az 1960-as években érdeklődése a kibontakozó amerikai függetlenfilmes mozgalom felé fordult.

Legjelentősebb munkái a Steven Spielberg rendezte Sugarlandi hajtóvadászat, a Harmadik típusú találkozások, amelyért megkapta az 1977-es Oscar-díjat. A vietnami háború borzalmait bemutató A szarvasvadász című filmjéért kiérdemelte a Brit Filmakadémia (BAFTA) elismerését, de kiemelkedő munkái közé tartozik a Hiúságok máglyája Brian de Palmával vagy Az eastwicki boszorkányok George Millerrel. Az elnyert Oscar-díj mellett még háromszor jelölték, utoljára 2006-ban a Fekete Dália című filmért.

Zsigmond Vilmos 2002-ben fényképezett először magyar filmet, a Bánk bán filmváltozatát Káel Csaba rendezővel készítette el. Közreműködött A lyukas zászló című 1956-os dokumentumfilmben, és ő volt az operatőre Hules Endre A halálba táncoltatott lány című filmjének is.

Tavaly a Ludwig Múzeum nagy sikerrel mutatta be a Fényképezte Zsigmond Vilmos című fotókiállítást.

Zsigmond Vilmos munkásságáért többek között 1999-ben megkapta az Amerikai Filmoperatőrök Társasága életműdíját, 2001-ben a Corvin-láncot, 2005-ben a Magyar Operatőrök Társasága életműdíját, 2006-ban a Magyar Művészetért Díjat, a 2014-es cannes-i filmfesztiválon pedig az operatőri életműdíjat. Szeged díszpolgárává választotta, mozitermet is elneveztek róla. 2013 óta tagja volt a Magyar Művészeti Akadémiának.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×