Infostart.hu
eur:
376.5
usd:
321.86
bux:
128030.58
2026. április 9. csütörtök Erhard

A családon belüli erőszakkal foglalkozik a Győri Balett új produkciója

A családon belüli erőszak témáját dolgozza fel a Győri Balett legújabb előadása, a Ne bánts! című táncprodukció - közölték a társulat vezetői.

Kiss János, a Győri Balett igazgatója elmondta, hogy a darab fókuszában egy fiatal lány áll, aki anyja passzivitása nyomán apja "ámokfutásának" áldozata lesz.

A produkció a társulat Fiatalok a fiatalokért című programjában valósul meg. 14 éves kor felett ajánlott.

Az igazgató úgy fogalmazott, hogy 1979 óta folyamatosan olyan témákat dolgoznak fel, amelyekkel a művészek a testükkel üzenetet közvetítenek, fontos történeteket mondanak el, mert "a táncművészettel nem lehet hazudni".

Hangsúlyozta: mivel a darab a végén nyitott marad, fontos, hogy a nézők, elsősorban a fiatalok megoldást találjanak, feloldják magukban a problémát. Ezért minden előadás után beszélgetéseket tartanak, amelyeken a darab szerzői, szereplői, pszichológusok és családsegítők vesznek részt.

Velekei László rendező, koreográfus egy évvel ezelőtt kezdett dolgozni a darabon. Elmondta: sokat gondolkodott azon, hogy a családfő, vagy a lány szemszögéből mutassák be a drámát. S bár a lány viszontagsága áll a középpontban, a történet mindenki tragédiája: a szülőké, a barátoké, a rokonoké, a szomszédoké.

Az egy felvonásos darab premierje május 14-én lesz a győri Bartók Béla Megyei Művelődési Központban.

Címlapról ajánljuk
Költöznek a támaszpontok? Trump csalódott a NATO-ban, és Németországot is büntetheti

Költöznek a támaszpontok? Trump csalódott a NATO-ban, és Németországot is büntetheti

A német kancellár az első európai vezető volt, aki közvetlenül az Irán elleni háború megindítása után Washingtonban tárgyalt az amerikai elnökkel. Friedrich Merz ugyancsak az elsők között volt, aki a kéthetes tűzszünet bejelentése után telefonon hívta fel Donald Trumpot. Ennek ellenére Németország állítólag egyike azon NATO-partnereknek, amelyben Trump elnök a leginkább csalódott.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×