Infostart.hu
eur:
364
usd:
325.27
bux:
144400.39
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Eladtak 40 festményt az Essl-gyűjteményből

Húsz és félmilliárd forintnak megfelelő összegért eladtak 40, főleg német és osztrák kortárs festményt a Baumax-áruházlánc alapítójának, Karlheinz Esslnek a kollekciójából egy hétfő esti londoni árverésen, hogy a bevételből biztosítsák az egyik legjelentősebb, magánkézben lévő európai kortárs műgyűjtemény hosszú távú fennmaradását.

A Christie's által szervezett aukció a várakozások alsó határán teljesített, de a megbízók elégedettek az eredménnyel, annak ellenére is, hogy az aukció fénypontjának tartott alkotás, egy monumentális Gerhard Richter-mű a minimális árat sem érte el. Az eladásra szánt 44 festményből hétfőn egyet véglegesen visszavontak, három pedig azért nem került eladásra, mert a minimumárat sem kínálták értük. Richter Netz (Háló) című 1985-ös művét is a liciten kívül, magánügylet keretében adták el végül 5,5 millió fontért (2,1 milliárd forint) a 7 milliós minimálár helyett.

Ugyanakkor a legmagasabb árat is egy Richter-mű érte el, a Wolken (Fenster) (Felhők - Ablakok), amely 6,242 millió fontért (2,4 milliárd forint) kelt el.

A liciten eladott 39 kép együttes bevétele 46 861 500 fontot (18,1 milliárd forint) tett ki az aukciósház közleménye szerint, ehhez jön a liciten kívül értékesített Gerhard-kép 6 242 500 fontos eladási ára.

Jól szerepelt az aukción a német Sigmar Polke öt műve is, amelyek együttesen 6,3 milliárd forintot hoztak. A legnagyobb érdeklődést az Indianer mit Adler (Indián sólyommal) vonzotta, amelyet a várt 2 millió font helyett 5,12 millió fonton (1,98 milliárd forint) ütöttek le.

A gyűjteményalapító Karlheinz Essl elégedettnek mondta magát az eredménnyel, hangoztatva, hogy nem a bevétel számszerűsége a legfontosabb, hanem az, hogy az aukcióval sikerült hosszú távra biztosítani műgyűjteményének, a klosterneuburgi Essl Múzeumnak a fennmaradását.

A bevételből visszafizetik annak a hitelnek a jelentős részét, amelyet Hans Peter Haselsteiner gyáriparos vett fel a kollekció többségi - 60 százalékos - tulajdoni hányadának 100 millió euróért történt megvásárlására.

A Strabag társtulajdonosaként is ismert építőmágnás Haselsteiner azt mondta, hogy a műgyűjteményt immár megtartja, abból már csak egyes képeket fogadnak eladni. Hozzátette, hogy a kalapács alá került daraboktól is nehéz szívvel vált meg.

Karlheinz Essl azért adta el Európa egyik legjelentősebbjének számító műgyűjteményét, hogy a bevételből megmentse csőd szélére került áruházláncát.

Az osztrák állam elutasította a műgyűjtő tavasszal tett ajánlatát a 7000 darabból álló kollekció megvásárlására, a kormányt még Essl azon érve sem hatotta meg, hogy 4000 munkahely kerül veszélybe a Baumaxnál, ha nem sikerül vevőt találni a festményekre.

Osztrák sajtóértesülések szerint a gyűjtemény 40 százaléka az Essl család érdekeltségében maradt.

Essl és felesége Friedensreich Hundertwasser és Kurt Moldovan műveivel alapozta meg a gyűjteményt, amely mások mellett Maria Lassnig, Valie Export, Arnulf Rainer, Max Weiler, Markus Prachensky, a bécsi akcionizmus - Hermann Nitsch és Günter Brus -, valamint a legfiatalabb generáció tagjai - Elke Krystufek és Clemens Wolf - munkáival bővült és vált az egyik legjelentősebb kortárs művészeti magángyűjteménnyé.

"Az Essl-kollekció nélkül nem létezne átfogó kép az osztrák művészettörténet legutóbbi hatvan évéről" - vélte Otto Hans Ressler szakértőt, aki szerint a gyűjtemény nemzeti kulturális kincs, amelyet megbonthatatlan egésznek kell tekinteni.

Címlapról ajánljuk
Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Az Országgyűlés – 129 támogató és 33 ellenszavazat, valamint 8 tartózkodás mellett – elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát két héttel elhalasztó előterjesztést. A vitában a KDNP vezérszónoka jelezte, nem támogatják a javaslatot, míg a Mi Hazánk korábbi aggályai beigazolódását látta a határidő-módosításban.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×