Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
326.65
bux:
142868.23
2026. október 12. hétfő Miksa

Fogyatékkal élők összművészeti fesztiválja Veszprémben

Fogyatékkal élők összművészeti fesztiválját rendezik meg több mint hétszáz fellépő részvételével péntektől négy napon át Veszprémben - mondta el az MTI-nek a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület elnöke.

Asztalos Zsolt kiemelte: a fesztivál elsődleges célja, hogy bemutassa a fogyatékos emberekkel foglakozó intézményekben folyó művészeti tevékenységet.

Hozzátette: rendkívül sokszínű a kínálat, hiszen az ének, a tánc, a színjátszás és a hangszeres zene mellet a bábjáték is helyet kap a Veszprémi Petőfi Színház színpadán. A program nyitó rendezvényeként a sérült zenészek majdnem hatvan tagú országos társulata, a Nemzeti Színkottás Zenekar játszik együtt St. Martinnal, Tóth Verával és a Budapest Ragitme Banddel.

A fesztivál célja, hogy segítse a sérült és az ép emberek egymáshoz való közeledését, ennek jegyében játszik majd együtt néhány sérült zenész Veszprém belvárosában többek között Roy és Ádám csapatával és az LGT Emlékzenekarral - emelte ki az elnök.

Asztalos Zsolt felidézte: eddig az ország tizennégy városában szerveztek hasonló fesztivált, Veszprém második alkalommal ad otthont a találkozónak.

A program kísérőrendezvényeként Fábián Gábor fogyatékos embereket ábrázoló fotóit nézhetik meg az érdeklődők a Veszprém Hotel homlokzatán, a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület két évtizedes múltját bemutató tárlatnak pedig a veszprémi kulturális központ, a Hangvilla ad otthont.

Színesítik a palettát azok a sérült alkotók által készített kisfilmek, amelyeket a Petőfi Színházban bemutatott attrakciók szünetében nézhetnek meg az érdeklődők, akik a fesztivál valamennyi programját ingyenesen látogathatják.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Alig mozdul a forint: az euró 365 közelében jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is lényegében stagnál, miközben a dollárral szemben gyengül, az árfolyam 326 és 327 forint között mozog. A dollár eközben másfél éves csúcsa közelében jár, a piaci figyelem pedig a közel-keleti feszültségekre és a szerdán érkező amerikai inflációs adatra irányul. A fogyasztóiár-index az egyik utolsó fontos adat lesz a Fed október végi kamatdöntése előtt, amelyre a piac jelenleg 81 százalékos eséllyel változatlan kamatot áraz, egy vártnál erősebb inflációs adat azonban az elemzők szerint ismét napirendre hozhatja a januári szigorítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×