Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.31
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Õrzők: film a szuperhősök eltorzult személyiségéről

Azt mutatja be a Watchmen - Az őrzők" című képregény-fimladaptáció, miként torzítja el a szuperhős személyiségét a vállát nyomó felelősség, az emberiség hibáinak folyamatos korrigálása. A filmet egy másik képregény-adaptációval, a belga Largo Winch-csel együtt a héten mutatják be a mozikban.

Két, képregényből készült filmadaptáció is szerepel a heti mozipremierek között. A Watchmen - Az őrzők" című amerikai szuperhős-történetről és a Largo Winch című belga kalandfilmről Varró Attila filmkritikust kérdeztük.

Az őrzők című képregény 1986-87 közt jelent meg, 12 kötetes mű volt, és egy hagyományos szuperhős-történet teljes dekonstrukciója volt. Olyan hozzáállással közelítette meg ezt a témát, hogy a szuperhősöket nem csupán hétköznapi problémákkal szembekerülő általános embereknek ábrázolta, hanem kifejezetten destruktív, pszichotikus zavarokkal küzdő, negatív karakterekként, és ezeket a negatív tulajdonságokat egyértelműen magából a szuperhős-létből eredeztette - fejtette ki Varró Attila.

A képregény azt mutatja be, hogy a szuperhős vállát nyomó felelősség, az emberiség hibáinak folyamatos korrigálása mennyiben torzítja el a személyiségét - tette hozzá. A Watchman sok szálon futó, szinte mértani precizitással felépített mű, gyakorlatilag lehetetlennek tűnik az átültetése egy két-két és fél órás filmbe. Ehhez képest a rendezők igyekeztek a mű minden erényéhez ragaszkodni, amit a végére már maga a filmszerűség sínylik meg - vélekedik a kritikus.

Ehhez képest a belga Largo Winch nem hosszú, komplex történetfolyam. Egy életművész kalandornak a bankvilágba való beilleszkedése, boldogulása a téma, aki apja halála után örököl meg egy nagy konzorciumot. Világos, európai jellegű kalandfilm született belőle, műfajában talán az egyik legjobb - jelentette ki Varró Attila.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×