Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
319.6
bux:
152018.22
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

A Művészetek Völgyében az utolsó napokban sem lazítanak

A Művészetek Völgye hétvégén is számos programmal várja az érdeklődőket: a fesztivál utolsó két napján fellép többek között Lajkó Félix, a Besh o droM, valamint Bozsik Yvette és a Kolibri Színház társulata.

Az öcsi kőfejtőben szombaton a Zöldfoki-szigetekről érkező zenekarok lépnek fel, vasárnap a Balkan Strings játszik, lesznek koncertek a helyi katolikus és evangélikus templomban, de barlangtúrán is részt vehetnek az érdeklődők - mondta az InfoRádióban a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója.

Pulán szombaton délután a Szent Efrém Bizánci Férfikórus lép fel, 19 órakor a sérült színészekből álló Baltazár Színház előadását tekinthetik meg a Bárkarétre látogatók. Ugyanitt 22 órakor a Besh o droM játszik - közölte Márta István.

Hozzátette: vasárnap fél 6-tól és fél 9-től Morzek Mulatság című darabját adja elő a Bárka Színház társulata, 19 órától pedig Háy János beszélget Spiró Györggyel.

Monostorapátiban szombaton "csecsemőszínházat" csinál Bozsik Yvettte, majd a Budapesti Énekes Iskola "romkoncertet" ad, fél 8-tól pedig az Amadinda ütőegyüttes lép fel. Este a rockszínpadon a Belmondo és a KFT zenél - mondta Márta István.

Kapolcson az Auer Szimfonikus Zenekar lép fel a bástyaárokban, később a Babos Project és a Tóth Viktor Tercett előadását hallgathatják meg a dzsesszt kedvelők. Vasárnap a Bohém Ragtime Band áll a Malompart Étterem színpadára.

Vigándpetenden szombat este 7-től salsa-felvonulás lesz, Taliándörögdön Szőke András és Sanyipap fogadja az Õsök Házába látogatókat, a Klastromnál pedig Lajkó Félix lép fel Vasárnap, ugyancsak Taliándörögdön a Fláre Beás, később pedig Hobó ad koncertet - közölte a fesztiváligazgató.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×