Infostart.hu
eur:
365.78
usd:
327.86
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Andy Vajna: zokogtak a kritikusok a Szabadság, szerelem vetítésén

A héten mutatták be az amerikai szakmai közönségnek a Szabadság, szerelem című új magyar filmet. Andy Vajna, az alkotás producere az InfoRádiónak elmondta: az újságírók megtapsolták és megkönnyezték a filmet.

Ez volt a film első publikus bemutatója, és nagyon ideges voltam, mert először vetítettük olyan közönségnek, amelynek semmi köze nincs Magyarországhoz - idézte fel a bemutatót a producer.

Andy Vajna nagyon érdekesnek tartotta a fogadtatást, mert - mint mondta - egy külföldi film vetítésére általában 6-7 újságíró megy el, most viszont legalább 50-en voltak, a nagy részük újságíró, köztük a Golden Globe-ról határozó szakírók.

"Idegességemben nem nagyon tudtam végignézni a filmet, ki-be jártam a vetítőteremből, de azt láttam, hogy nagyon nagy érdeklődéssel nézték a filmet. Amit korábban soha nem tapasztaltam, hogy végigülték a végcímeket. Utána pedig megtapsolták a filmet, és mindenki zokogva jött ki a vetítőből" - ecsetelte a fogadtatást az alkotó.

Andy Vajna hozzátette: az újságírók azt mondták neki, hogy a film olyan emocionális tapasztalat volt a számukra, hogy alig-alig tudtak szóhoz jutni.

Amerikában is tudnak a filmről

A producer kitért arra is, hogy hamarosan levetítik a filmet a nagy stúdiók képviselőinek; a XXth Century Fox pedig már be is jelentkezett az európai forgalmazás jogáért.

A Time magazin felkérte Joe Eszterhás-t, hogy írjon egy cikket Nagy Imréről, a forradalomról, és erről a filmről.

Remélem, hogy a Szabadság, szerelemnek lesz jövője Amerikában, Joe Eszterhás 12 éves fia mindenesetre nagyon élvezte a filmet - fűzte hozzá Andy Vajna.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×