Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.29
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Tizedére csökken a védett műtárgyak száma

Csaknem tizedére csökken a védett festmények száma. A kereskedők örülnek ennek, mert így drágábban adhatják a műtárgyakat, az örökségvédelmi hivatal pedig azért, mert így kevesebb munkája lesz. Az országból azonban könnyebben kivihetik a festményeket.

A Mű-Terem Galéria tulajdonosa szerint eddig indokolatlanul sok védett műtárgy volt Magyarországon.

Virág Judit hozzátette: az eljárás után külföldre is kerülhetnek az érintett alkotások, ezzel pedig nőhet a magyar képzőművészet elismertsége.

Számos külföldi befektető ugyanis nem szívesen vásárolt magyar festményt úgy, hogy nem vihette ki azt az országból. Azzal, hogy ez a korlát megszűnik, keresettebbek lesznek a magyar alkotások, így nő az áruk is.

A jelenlegi 40 ezerről nagyjából 4 ezerre csökkentik a védett festmények, szobrok számát - közölte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal irodavezetője.

Buzinkay Péter elmondta, hogy a könyvekkel, iratokkal, műszaki és természettudományos emlékekkel együtt több százezer védett műtárgy van Magyarországon.

A hivatal apparátusa nem tudta ellátni ezek védelmét. A felügyelet ugyanis azt jelentette, hogy számon tartották minden egyes magántulajdonban lévő tárgy helyét és érvényesítették az állam elővásárlási jogát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×