eur:
393.5
usd:
364.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Öngyilkos lett, vagy megölték az olasz sztárénekest?

39 év után exhumálták annak az olasz énekesnek a maradványait, aki 1967-ben végzett magával, miután elveszített egy dalversenyt. A bírák azonban most elhatározták, hogy fényt derítenek az olasz könnyűzenei élet legnagyobb rejtélyére.

Luigi Tenco, Olaszország egyik leghíresebb könnyűzenei előadójának holttestére annak idején egy hotelszobában találtak rá, miután golyót eresztett a szívébe. Órákkal azután, hogy a sanremo-i dalversenyen kihagyták a dalát.

Mindössze 29 éves volt akkor, de a neve már bevonult azon ellenálló énekesek közé, akiknek a dalait folyton cenzúrázta az állami csatorna, a RAI.

Kézzel írott üzenetét a teste mellett találták meg, amely szerint öngyilkossága a zsűrinek szólt, és a közönségnek, amiért egy másik énekest juttattak a döntőbe a versenyen.

Négy évtizednyi rejtély

A halála körüli kérdések majdnem 40 évig gyötörték az olaszokat. Akkor nem boncolták fel a holttestet, noha a gyilkos golyót nem találták meg a szobában, csak a fegyvert.

2003-ban viszont három újságíró fényt derített erre az ellentmondásra, és arra kérték a bírákat, vizsgálják újra az ügyet, és azt a lehetőséget, hogy az énekes gyilkosság áldozata lett.

Mariano Gagliani, az a san remo-i bíró, aki elrendelte az exhumálást, azt mondta: még mindig azt gondolják, hogy Tenco öngyilkosságot követett el, de ki akarja deríteni, pontosan mi történt 39 évvel ezelőtt.

"Tisztán akarunk látni abban az ügyben, amely mára már egybeforrt az olasz könnyűzenei élettel" - jelentette ki tavaly decemberben, amikor engedélyezte a sír felnyitását.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×