Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
316.08
bux:
0
2026. szeptember 16. szerda Edit
Kék sziréna a sötétben
Nyitókép: Pixabay

Iskolai kiránduláson esett ki a mozgásban lévő buszból egy diák

Megsérült egy 15 éves lány, miután kiesett egy mozgásban lévő autóbuszból a Beszterce-Naszód megyei Harina térségében.

A helyszínre a katasztrófavédelmi felügyelőség SMURD-egysége érkezett, akik ellátták a sérültet, majd a besztercei sürgősségi kórházba szállították további kivizsgálásra.

A lány eszméleténél volt és együttműködő, ugyanakkor deréktáji fájdalmakra panaszkodott.

A Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az első vizsgálatok szerint a tinédzser egy kanyarban eshetett ki a jármű vészkijáratán keresztül – írja a maszol.ro.

A lány Felsőilosva községből származik, és egy bérelt autóbusszal indult iskolai kirándulásra társaival. A járművet egy 44 éves, szintén felsőilosvai férfi vezette.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával büntetőeljárást indított, és folytatja a vizsgálatot annak érdekében, hogy megállapítsák a baleset pontos körülményeit.

Az autóbuszon összesen 60 diák és hat pedagógus utazott. A háromnapos kirándulást a Zöld hét program keretében szervezték, útvonala pedig Segesvárt, Brassót és Törcsvárat érinti.

Címlapról ajánljuk
Grád Ottó: segítség a dízeltámogatás, és nem veszélyezteti az ellátás biztonságát

Grád Ottó: segítség a dízeltámogatás, és nem veszélyezteti az ellátás biztonságát

Segítséget jelenthet a dízelautósoknak a havi ötezer forintos támogatás, miközben nem veszélyezteti az üzemanyag-ellátás biztonságát – mondta az InfoRádióban a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, aki szerint a gázolaj magas árát elsősorban a nemzetközi beszerzési nehézségek magyarázzák. Grád Ottó a drágulás okairól és a támogatás várható hatásáról is beszélt.

Bendarzsevszkij Anton az Arénában az orosz választás előtt: a kormánypárt nem megverhető, egy békepárti formációt le is szedtek

Oroszországban parlamenti választást tartanak a hétvégén. Tíz párt indul el rajta, de egyik sem háborúellenes, és nem kérdés, hogy a kormányzó Egységes Oroszország győz – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, ugyanakkor érdemes figyelni arra, hogy Vlagyimir Putyin pártjának támogatottsága választásról választásra csökken, mert a kampányban mindenről szó van, csak arról nem, ami az oroszokat leginkább foglalkoztatja.
inforadio
ARÉNA
2026.09.16. szerda, 18:00
Kovács Levente
az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×