Infostart.hu
eur:
354.19
usd:
309.93
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Az ukrán fegyveres erõk 24. gépesített dandárjának képén a dandár katonája felderítõ drónt indít el a kelet-ukrajnai Donyecki területen 2026. január 5-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt.
Nyitókép: MTI/EPA/24. gépesített dandár

Kiderült, hogyan látja el Ukrajnát drónokkal a németországi gyár

„Ukrán drónok” érkezhetnek Németországból az ostromlott országba – mondta Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök erre kijevi beszédében utalt. Az előzményekhez tartozik, hogy Németország és Ukrajna a múlt év végén a fegyvergyártás területén is partnerséget kötött egymással.

Eddig is ismert volt, hogy az Egyesült Államok után Németország a négy éve ostromlott Ukrajna legfőbb katonai támogatója. Mind a korábbi Scholz-kormány, mind a tavaly májusban hivatalba lépett Merz-kabinet igyekezett teljesíteni a kijevi kéréseket, az egyetlen kivételt a nagy hatótávolságú Taurus cirkálórakéták jelentették. Berlin ezt kezdettől fogva azzal az indokkal utasította vissza, hogy a mintegy 500 kilométer hatótávolságú rakétákkal Moszkva is elérhető lenne, ezáltal pedig Németország belesodródhat a háborúba.

A közös fegyvergyártás terve a múlt év végén látott napvilágot, azt egyhangúan jóváhagyták a német kormánykoalíciós pártok. A Kijevvel kötött egyezség a hírek szerint előirányozta az is, hogy a fegyverek szükség esetén mindkét országban bevethetők, azaz az együttműködés új szakaszából nem csak az ostromlott Ukrajna, de a Németország is profitálhat.

A megállapodás ezzel összefüggésben utalt arra, hogy állandó szakmai információcserét folytatnak arról, hogy Ukrajnának milyen fegyverekre van, illetve lesz szüksége. Kitér arra is, hogy tervezik fegyverek közös fejlesztését és gyártását, illetve a kölcsönös technológiaátadást a védelmi szektor területén. Ez azt is jelenti, hogy az Ukrajnában fejlesztett fegyverek gyártása Németországban is megkezdődhet.

A partnerséggel kapcsolatos legújabb információkat maga az urán elnök tárta a nyilvánosság elé. Német portálok, köztük a Der Spiegel tudósítása szerint Volodimir Zelenszkij közölte mindezt ukrán diákok előtt Kijevben. Az államfő ugyanis beszámolt arról, hogy

országa a közelmúltban drónok gyártását kezdte meg Németországban, mégpedig egy müncheni startup és egy ukrán cég közös vállalkozásának keretében. Reményét fejezte ki, hogy az első drónok már februárban megérkezhetnek Ukrajnába.

„Megkapjuk az első drónt, a közös gyártás beindult” – idézte az újság Zelenszkijt. Az elnök kiemelte azt is, Nagy-Britanniában is van egy olyan közös gyártóüzem, amely – mint utalt rá – „a mi technológiánkat” használja.

A Der Spiegel információi szerint Ukrajna nagy mennyiségben kívánja gyártatni hazai fejlesztésű drónjait Németországban. Az eszközök előállítását a kijevi védelmi minisztérium megbízása alapján végzik. A lap utalt arra, hogy ezt az ukrán Frontline Robotics dróngyártó üzem és a müncheni székhelyű német Quantum System vállalat jelentette be tavaly decemberben egy német-ukrán üzleti fórumon.

Egyidejűleg közös vállalatot hoztak létre, amelynek idézett vezetője a lap szerint arról beszélt, hogy évente több tízezer drónt fognak gyártani, köztük logisztikai és felderítő drónokat.

Értesülések szerint a müncheni székhelyű vállalat biztosítja a szükséges infrastruktúrát, továbbá a szakértelmet a gyártási folyamatok terén, míg az ukrán Frontline Robotics szállítja a jóváhagyott terveket, feladata továbbá a személyi állomány képzése, valamint a NATO-szabványoknak megfelelő üzemeltetési és karbantartási koncepciók betartatása.

A Der Spiegel utalt arra, hogy az együttműködést az ukrán kormány kezdeményezte. Az állandó orosz légicsapások miatt ugyanis Kijev arra törekszik, hogy a háborúban bevethető fegyverzetek, köztük különösen a drónok gyártását szövetséges országokba, köztük Németországba, Nagy-Britanniába és Dániába helyezzék át.

Ukrajna ugyanakkor törekszik arra is, hogy nyugati fegyvergyártó cégeket vonzzon az országba. Hírek szerint a müncheni Quantum System két gyárat már üzemeltet Ukrajnában.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Nem bírták a hűtők a hőséget a brit boltokban

Nem bírták a hűtők a hőséget a brit boltokban

A brit Tesco több üzletében is meghibásodtak a hűtő- és fagyasztóberendezések, ami kiürült pultokhoz és vásárlói felháborodáshoz vezetett. Az áruházlánc igyekezett megnyugtatni a vásárlókat, hogy a problémák elszigeteltek, és az érintett berendezéseket megjavították. A hűtési problémák más brit kiskereskedelmi láncokat is elértek, köztük a Marks & Spencert, a Sainsbury'st és az Asdát, miközben az Egyesült Királyság egyes részein a hőmérséklet megközelítette a 36 Celsius-fokot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×