Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.31
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Fotó:ÖAMTC
Nyitókép: ÖAMTC

Halált oszt a Salzburg-környéki lavina

Öt ember halálát okozta két lavina szombaton Ausztriában, Salzburg közelében – közölték a helyi hegyimentők.

A hógörgeteg sítúrázók két csoportját lepte meg körülbelül 2200 méteres magasságban. Az első lavina egy házaspár hölgytagját sodorta el, akinek később már csak a holttestét tudták kimenteni a hó alól. Másfél órával később egy újabb lavina hét sítúrázót sodort el, és közülük négyen meghaltak, kettőt pedig súlyos sérülésekkel vittek kórházba.

Gerhard Kremser, a pongaui hegyimentők illetékese közleményében emlékeztetett arra, hogy a térségben már korábban figyelmeztetést adtak ki lavinaveszély miatt. „A mostani tragédiák fájdalmasan tanúsítják, milyen súlyos a lavinahelyzet jelenleg” – tette hozzá.

A harmadik lavina Stájerországban, Murtal térségében oltotta ki három cseh síturista életét.

A rendőrség szerint a lavina hét embert sodort el Pusterwald település közelében, a mentők hármójuknak csak a holttestét találták meg.

A hatóságok közlése szerint a térségben további kisebb lavinák is keletkeztek szombaton – nem utolsósorban a téli sportolók tevékenysége miatt -, de azok nem követeltek áldozatokat.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×