Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Il-76, orosz katonai szállító repülőgép. Forrás: X / Ukrainian Front
Nyitókép: Forrás: X / Ukrainian Front

Il-76: hiába szólított fel Kijev a holttestek átadására

Oroszország többszöri felszólítás után sem adta át Ukrajnának azoknak a hadifoglyoknak a holttestét, akik a moszkvai közlés szerint az ukrán hadsereg által lelőtt katonai szállító repülőgépen veszítették életüket – jelentette ki Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője.

A szóvivő egy ukrán tévéműsorban elmondta: Kijev felszólította Moszkvát a január 24-én elhunyt ukrán hadifoglyok holttesteinek átadására, de az oroszok nem tettek eleget a kérésüknek.

Újfent nemzetközi vizsgálat indítását sürgette a repülőgép-szerencsétlenség ügyében, hogy világossá váljon: a katonai szállító repülőgépen fegyvereket vagy utasokat szállítottak-e a személyzeten kívül.

Juszov megjegyezte, hogy a január 31-i hadifogolycsere keretében hazatértek olyan ukrán foglyok, akiket január 24-én kellett volna kicserélni.

Oroszország és Ukrajna egymást vádolja a repülőgép-szerencsétlenség ügyében. Az orosz vezetés saját állampolgárai meggyilkolásával vádolja Kijevet, míg az ukrán hírszerzés kétségbe vonja, hogy voltak-e egyáltalán ukrán hadifoglyok a gépen.

Kijev nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy hadserege lőtte volna le az Il-76-os repülőgépet.

Oroszország állítása, amely szerint a katasztrófában 65 ukrán hadifogoly vesztette életét, szintén nem ellenőrizhető független forrásokból.

Ukrán tisztviselők szavai szerint a katasztrófa előtt Moszkva nem kért Kijevtől fegyvernyugvást a tervezett fogolycsere térségében a kérdéses időszakra, mint ahogyan azt korábban rendszeresen megtette.

Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő pénteken a RIA Novosztyi hírportálnak azt mondta, hogy a Kreml nem kapott a holttestek átadására vonatkozó ukrán kérést.

Az elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak azt állította, a nyugati országok nem hajlandók részt venni az Il-76-os lelövésének nemzetközi vizsgálatában, mert attól félnek, hogy kiderülne az érintettségük.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Már csak tíz centiméter választja el a magyar atomerőművet a részleges leállástól

Már csak tíz centiméter választja el a magyar atomerőművet a részleges leállástól

A rendkívüli aszály okozta rekordalacsony dunai vízállás ellenére az első ideiglenes műszaki beavatkozásokkal már sikerült stabilizálni a Paksi Atomerőmű hűtővízellátását, miközben folyamatban van a végleges megoldást jelentő fenékküszöb kiépítése is. A munkálatoknak köszönhetően elkerülhetővé válhat a blokkok teljesítményének korlátozása, és garantálható az erőmű folyamatos, biztonságos működése. Az aktuális helyzetről és a védekezési munkákról Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter számolt be Facebook-videójában, amelyben a helyszínen dolgozó szakemberekkel egyeztetett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×