A földbe ásott vagy a növényzet alá rejtett aknák mindig is a katonák legalattomosabb ellenségei voltak. Az észrevehetetlen szerkezetek váratlan robbanása olyan szörnyű pusztítást tud okozni, hogy még a támadó páncélosokat is megállíthatja.

A múlt század közepe óta a komoly hadiiparral rendelkező államokban jelentős fejlesztések zajlottak, amelyekben a szovjet/orosz mérnökök élen jártak. A földbe ásott, nyomásra vagy rezgésre felrobbanó aknákat felváltották az intelligens robbanószerkezetek. Ezek a telepítésüket követően figyelik a környezetüket, és a változásokat folyamatos jelentik egy központnak. Az oroszoknak vannak olyan harckocsi elleni aknáik, amelyek egymással is kommunikálnak, és eldöntik, hogy a közeledő célponthoz képest melyikük van a legjobb támadási helyzetben.

Mesterséges intelligencia segítségével még a közeledő jármű fajtáját is meg tudják állapítani,

illetve, hogy az saját eszköz, vagy ellenség. Ezek alapján egy részük önállóan dönti el, hogy rátámad-e a járműre. Az egymással kapcsolatban lévő aknák hálózatban működve érzékelik, ha közülük valamelyik meghibásodott, vagy felrobbant, és a hozzá legközelebb lévő rögtön átveszi a feladatát. Hiába robbant az ellenség átjárót, az ilyen intelligens aknák azonnal helyreállítják az keletkezett folytonossági hiányt, mivel még mozogni is tudnak.

Az aknák telepítése is óriásit fejlődött az elmúlt évtizedekben. Korábban ezeket csak kézzel lehetett kihelyezni, ami meglehetősen veszélyes feladat volt. Egyrészt mert a műszaki katonának gyakran ellenséges tűzben kellett a feladatot végrehajtani, másrészt mert telepítés közben maguk az aknák is felrobbanhattak véletlenül.

Az orosz hadsereg ezért inkább áttért az ember nélküli aknásításra.

A GMZ-3 lánctalpas aknarakó például önműködően ássa be a felszín alá 12 centiméter mélyre a robbanószerkezeteket. Egy feltöltéssel 208 harckocsiaknát telepíthet legfeljebb két kilométer hosszan. Minden aknát önállóan élesít, beállítja az önmegsemmisítés idejét, a kirakás helyét pedig folyamatosan bejelöli egy digitális térképen, hogy később egyszerűbb legyen a mező felszámolása. Viszont csigalassú, legfeljebb csak hat kilométeres óránkénti tempóra képes.

Gyakran azonban nincs is szükség arra, hogy az aknákat a föld alá rejtsék, ellenben fontos, hogy az ellenségtől minél távolabbról lehessen a telepítést elvégezni. A gyorsaság is fontos lehet, főleg ha egy éppen kibontakozó támadást kell megállítani. A mozgásban lévő ellenség elé egyszerűbb csak kiszórni az aknákat. Ehhez vagy helikoptereket használnak az oroszok, vagy a legújabb rakétás aknaszóróikat vetik be.

A szabvány, 122 milliméteres sorozatvetőkbe való rakétákkal teljesen azonos külsejű röppentyűk vagy három darab harckocsik elleni, vagy öt darab gyalogsági aknát hordoznak. A repülés végfázisában egy kis méretű robbanótöltet szétveti a rakéta testét, és a benne lévő aknák kis ejtőernyőkkel érik el a talajt. Egy ilyen rakéta 5-15 kilométeres távolságban, egy 105x70 méteres ellipszis alakú területen szórja szét a robbanószerkezeteket. Bármilyen megfelelő űrméretű sorozatvetőből kilőhető. Létezik egy kifejezetten aknaszórásra tervezett indítójármű is, amely egymás után ötven ilyen rakétát tud kilőni, és ezzel 125 ezer négyzetméteres robbanómezőt hoz létre.

Bár a rakéták nem kimondottan pontosak, de az is lehetséges, hogy szabadon hagyjanak egy földsávot, amelyen a saját erők mozoghatnak. Természetesen a rakétás aknatelepítő is digitális térképet készít a mezőről.

Mint már említettük, az orosz hadseregnek vannak olyan aknái, amelyek egyedülállók a világon. Ilyen a POM-3 gyalogság elleni robbanószerkezet. Ez szintén rakétával juttatható az ellenség közelébe. A földet érés után kinyílnak a lábai, és az akna talpra áll, majd egy szeizmikus figyelőt lő a talajba. Ha lábdobogást érzékel, a jeleket összehasonlítja a memóriájában tároltakkal. Csak akkor lép működésbe, ha a rezgés emberi lépéseknek bizonyul. Ezért lehetetlen az úgynevezett afgán módszerrel hatástalanítani. Vagyis hiába hajtanak birkákat vagy más lábasjószágot a mezőre, az akna csak akkor robban, ha emberi mozgást érzékel.

A fejlesztők szerint az újabb változatok már a katonák és a civilek lépéseit meg tudják majd különböztetni. Távolról, megfelelő műszerrel lehet hatástalanítani, vagy az akna magát teszi működésképtelenné, egy előre beállított idő elteltével. Ilyenkor nem robban, hanem megszünteti az áramellátását, így biztonsággal felszedhető és akár újból telepíthető is.

A másik orosz különlegesség a PTKM-1R harckocsi elleni akna. Ezt a húszkilós szörnyeteget viszont csak kézzel lehet kihelyezni. A henger formájú szerkezet ugyancsak rúgós lábakon áll, és a tetején lévő mikrofonokkal figyeli a környezetét. Az észlelt zajokat is összeveti a memóriájában tároltakkal, és csak akkor támad, ha ellenséges tankként azonosította a hangforrást. Ilyenkor egy nagyjából harminc méter magasságú röppályán a cél fölé lövi a robbanótöltetét.

Azért felülről támad, mert a harcjárműveken mindig a tetőpáncél legvékonyabb.

Mindehhez elég, ha az ellenséges jármű száz méternél közelebb halad el az akna mellett. Mivel ennek a működését is mesterséges intelligencia segíti, nemcsak a saját és az ellenséges tankok között tud különbséget tenni, de még a a járművek fajtáit is képes megkülönböztetni.

Ha úgy állítják be, hogy csak harckocsikat semmisítsen meg, akkor nem fog beindulni egy gyalogsági harcjárműre vagy teherautóra. Ennek is van saját hatástalanító rendszere, ami a vezérlő elektronikát égeti ki. Az ellenség sem újból bevetni, sem lemásolni nem tudja.