Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
326.05
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Rekordgyorsasággal küldi ezentúl a fegyvereket az USA Ukrajnába

Az Egyesült Államok mindvégig kitart az Oroszország indította háborúban védekező Ukrajna mellett, akármennyi ideig tart is - jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának kommunikációs koordinátora csütörtökön. A republikánusok válaszokat várnak a katonai támogatásról.

John Kirby újságíróknak tartott évzáró sajtóbeszélgetésén arra is kitért, hogy olyan szállítási útvonalat alakítottak ki Ukrajna felé, amely lehetővé teszi, hogy az amerikai és egyéb katonai támogatások korábban nem tapasztalt gyorsasággal jussanak el az ukrajnai hadszíntérre.

Az ukrán elnök amerikai kongresszusban mondott szavaira - miszerint azok a katonai eszközök, amelyeket a Nyugattól kapnak, nem elégségesek Ukrajnának - John Kirby azt mondta, hogy Volodimir Zelenszkij világosan beszélt, amikor további katonai eszközök szállítását sürgette. A szóvivő szerint ez érthető, hiszen egy ilyen helyzetben bármelyik elnök a lehető legtöbbet szeretné megkapni a lehető leggyorsabban. "Az Egyesült Államok ebből ki fogja venni a részét" - fogalmazott a nemzetbiztonsági tisztviselő.

Azt is megerősítette, hogy amerikai értesülések szerint Észak-Korea az elmúlt hónapban katonai tüzérségi eszközöket szállított a katonai magánvállalkozásként működő orosz Wagner csoport számára, és - John Kirby szavai szerint - Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb mértékben támaszkodik a csoportra az ukrajnai katonai műveletek során. A magánhadsereg ukrajnai tevékenységének finanszírozására havonta 100 millió dollárnyi összeget fordít az orosz állam, és amerikai becslések szerint a szervezet mintegy 50 ezer fegyverese, köztük börtönből toborzott elítéltek is részt vesznek a harcokban Ukrajna keleti részén - tette hozzá Kirby. Elmondta azt is, hogy a Wagner csoportra korábban bevezetett szankciókat kiterjesztik.

Republikánus képviselők ugyanakkor szerdán bírálták az újabb amerikai katonai támogatások egyes elemeit és annak formáját. Thomas Massie, Kentucky állam képviselője közösségi oldalán az Egyesült Államok költségvetésében szereplő 45 milliárd dollárnyi jövő évi ukrajnai támogatás miatt hangoztatott kifogásokat. Üzenetében azt a kérdést tette fel, hogy miért kellett az Ukrajna támogatásáról szóló összeget abba a törvénybe "rejteni", amely a költségvetési nehézségek miatti kormányzati lezárást hivatott megelőzni, és miért sorolódik a floridai hurrikánkárok helyreállítására szolgáló segélyalap elé. Andy Biggs arizonai képviselő pedig megismételte a republikánusok által többször is hangoztatott kitételt, miszerint nem fognak belemenni több üres csekk elfogadásába Ukrajna számára.

Ezzel szemben a szenátusi republikánusok vezetője Mitch McConnell szenátor szerdán úgy nyilatkozott, hogy a republikánusok többsége számára is első számú prioritás a szükséges támogatást megadni Ukrajna számára.

Csütörtökön Antony Blinken amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be orosz gazdasági érdekeltségek ellen: ezúttal tengerészeti, haditengerészeti cégeket, az orosz állam számára beszállító, többségében orosz vállalatokat vett fel a szankciós listára.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×