INFORÁDIÓ
2022. december 8. csütörtök
Mária

ukrajna

oroszország

kazettás bomba

áldozatok

sérültek

Megsemmisült vasúti sínek és kocsik egy tüzérségi találatot kapott állomásépületnél a kelet-ukrajnai Harkivban 2022. szeptember 28-án.

Az ukránok azt állítják, megtalálták a megoldást az oroszok iráni drónjai ellen

Infostart / MTI

Újabb adatok érkeztek a menekülő oroszok számára vonatkozóan.

A brit hírszerzés legfrissebb jelentésében közölte, hogy adatai szerint az oroszországi mozgósítás bejelentése miatt vélhetően többen menekültek el az országból egy hét alatt, mint ahány katonával Oroszország a támadást elindította Ukrajna ellen.

Ugyanakkor megjegyezték, hogy ez csupán becslés, pontos számok nem ismertek. „Az elmenekültek között ismereteink szerint a leggazdagabb és legműveltebb emberek vannak túlsúlyban” – emelték ki, hozzátéve, hogy ez hosszú távon jelentőssé teszi a munkaerő csökkenését és az agyelszívás felgyorsulását, ami kedvezőtlen hatással lesz az orosz gazdaságra.

Oroszország tiltott kazettás lövedékeket lőtt ki csütörtök reggel a dnyipropetrovszki régióban lévő Krivij Rih környékének ipari infrastruktúrájára, aminek következtében legalább 19 ember megsebesült, az éjjel pedig a megyeszékhelyre, Dnyipróra mért rakétacsapást, aminek négy halálos áldozata lett, köztük két gyermek – közölte Valentin Reznyicsenko, a megye kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

Pavlo Kirilenko Donyeck megyei kormányzó a Telegramon közölte, hogy délelőtt a stratégiai jelentőségű Kramatorszk várost ágyúzták az orosz erők, a támadásban 11 helyi lakos sérült meg. Károk keletkeztek egy egykori bentlakásos iskola épületében, többszintes épületekben, az útburkolatban és az egyik városi kórházban. Kirilenko hangsúlyozta, hogy

Kramatorszk nem közvetlenül a frontvonalon fekszik,

mégis sorozatosan van kitéve támadásoknak. Ez pedig azt bizonyítja, hogy veszélyes civileknek a térségben maradniuk, ezért a város lakóit mielőbbi menekülésre szólította fel.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában úgy vélte, fennáll a kockázata annak, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket vet be Ukrajna ellen. „Mindig megvan a kockázata. Mivel az országunknak van egy nukleáris potenciállal rendelkező szomszédja, mindig fennáll annak a lehetősége, hogy megőrül. Mennyi ez százalékban? Nem tudom megmondani. Vannak hordozóik? Igen, vannak. Az viszont kérdéses, hogy milyen minőségűek és állapotúak” – fejtegette a miniszter.

Felvetette, hogy

Oroszország nukleáris fegyvereinek már rég lejárhatott a szavatossága.

Visszaemlékezett arra, hogy egy ízben Leonyid Kucsma volt ukrán elnök – akinek hivatali idejében, 1994-ben Ukrajna lemondott atomfegyvereiről és Oroszországnak adta át őket – közölte, hogy ezeket a fegyvereket 1997-ben úgyis meg kellett volna semmisíteni, mert lejár a szavatosságuk.

A védelmi miniszter kijelentette, hogy az Oroszország által használt iráni gyártású drónok „problémáját Ukrajna már megoldja”, és az ukrán légierő megtanulta, hogyan kell őket zavarni. Azokhoz a partnereinkhez fordultunk, akik félnek fegyvert adni nekünk, de jó szakértelemmel rendelkeznek. Azt mondtam nekik, hogy átadjuk ezeknek a drónoknak az alkatrészeit, tanulmányozzák őket, és adjanak nekünk olyan eszközöket, amelyek képesek megzavarni a működésüket. Számos ország, amelyik nem akart fegyvert adni, érdeklődött a javaslat iránt” – tette hozzá a miniszter.

Az ukrajnai helyzetről, Oroszország szándékairól és tetteiről beszélt Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában:

(Címlapképünk illusztráció: Megsemmisült vasúti sínek és kocsik egy tüzérségi találatot kapott állomásépületnél a kelet-ukrajnai Harkivban 2022. szeptember 28-án. MTI/EPA/Szergej Kozlov)

Nyitókép: Szergej Kozlov
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018