Infostart.hu
eur:
384.94
usd:
331.88
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető 2022. augusztus 10-én Phenjanban bejelenti, hogy országa legyőzte a koronavírus-járványt és elrendelte a májusban bevezetett megelőző intézkedések eltörlését.
Nyitókép: KCNA

Észak-Korea bejelentette a koronavírus hivatalos legyőzését

A diktátor testvére szerint Kim Dzsong Un maga is átesett a betegségen.

Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Un helyi idő szerint szerdán bejelentette, hogy legyőzte az országban kitört koronavírus-járványt, testvére szerint a politikus is átesett a betegségen.

A járvány kitöréséért Dél-Koreát okolta és bosszúval fenyegetőzött.

Kim - akinek a szavait a KCNA észak-koreai állami hírügynökség idézte - egyúttal elrendelte a májusban bevezetett szigorú járványellenes intézkedések feloldását is, jóllehet hozzátette, fenntartják a járvány ellen felállított "acélkemény" határokat egészen a globális egészségügyi válság végéig.

A Reuters hírügynökség megjegyzi, hogy az ázsiai ország sosem közölt hivatalos járványadatokat, nem lehet kizárni, hogy a tesztkészletek hiánya miatt.

Naponta jelentették viszont a lázas betegek számát, amely nagyjából 4,77 millióra emelkedett, azonban július 29. óta nem számoltak be új esetről.

Az észak-koreai vezető a bejelentést a járványügyi bizottság több ezer fő részvételével megtartott értekezletén tette, az eseményen senki nem viselt maszkot, maga Kim sem, amint az látszik az állami televízió felvételein.

Kim Dzsong Un húga, Kim Jo Dzsong szintén beszédet tartott a rendezvényen, s elmondta, testvére is lázas tünetektől szenvedett. Ez volt az első alkalom, amikor arra utaltak, hogy Kim Dzsong Un elkaphatta a vírust.

"Noha súlyos beteg volt magas lázzal, nem tudott fekve maradni egy pillanatra sem, mert azokra az emberekre gondolt, akikről a járvány elleni harcban a végsőkig gondoskodnia kell" - mondta Kim Jo Dzsong.

Több részletet nem közölt Kim egészségi állapotáról, ám utalt arra, hogy a dél-koreai propaganda röplapjai okozták az országban a koronavírus-járványt.

Kim Jo Dzsong továbbra is Dél-Koreát nevezte a fő ellenségnek, azzal fenyegetőzött, hogy "válaszlépésünknek halálosnak kell lennie".

Dél-Korea egyesítésért felelős minisztériuma sajnálatát fejezte ki Észak-Korea ismételt "alaptalan állításai" miatt a koronavírus-járvány kitörésével kapcsolatban, valamint a "durva és fenyegető" kijelentések miatt.

Észak-Korea hivatalos halálozási rátája 0,0016 százalék volt, mintegy 4,77 millió fertőzöttből 74-en hunytak el, ami "példátlan csoda" - mondta az értekezleten Ri Csung Gil, a kommunista állam járványügyi bizottságának elnöke.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kétségének adott hangot az észak-koreai állításokkal kapcsolatban.

Nem tudni arról, hogy volt-e Észak-Koreában védőoltási akció. Phenjan szerint házi készítésű gyógyszerekkel, karanténnal, valamint Kim Dzsong Un szerint "az észak-koreai stílusú szocialista rendszer" előnyeire támaszkodva győzték le a járványt.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Azonnal reagált a forint Trump szavaira!

Azonnal reagált a forint Trump szavaira!

Miközben a világ még a meghökkentő venezuelai eseményeket sem emésztette meg, Donald Trump amerikai elnök már az iráni katonai beavatkozást mérlegeli, Grönland megszerzéséről beszél és újabb támadást indított a Fed elnöke ellen. A héten így a befektetők a geopolitikai feszültségekre figyelnek, illetve Japánra, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A friss amerikai ipari termelési adat eközben vegyes képet mutat: a termelés bővült, de a szerkezete a várakozásoktól jelentősen eltért. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg, a mai napon pedig még nem találta meg az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×