Infostart.hu
eur:
364.16
usd:
325.61
bux:
143659.13
2026. november 6. péntek Lénárd
Donald Trump amerikai elnök Alacsonyabb vényköteles gyógyszerárakat minden amerikai számára címmel tart sajtótájékoztatót a washingtoni Fehér Házban 2020. november 20-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Donald Trump keresete elbukott Pennsylvaniában

Az amerikai elnök újabb csatát vesztett abban a küzdelmében, hogy megfordítsa az elnökválasztás eredményét Joe Biden demokrata párti elnökjelölttel szemben, egy szövetségi bíró ugyanis elutasította azt a keresetét, amelyben kampánycsapata követelte, hogy nyilvánítsanak érvénytelennek több millió levélszavazatot Pennsylvaniában, valamint azt állította a stáb, hogy tömeges csalás történt.

A kereset szerint az állam több megyéje törvényellenesen elfogadott olyan levélszavazatokat, amelyeken javítva volt a voks.

Pennsylvaniában a mostani állás szerint Biden győzött, 80 ezerrel több szavazattal.

Matthew Brann bíró kijelentette ítélete indoklásaként:

a felperes nem tudta bizonyítani, hogy tömeges csalás történt.

A levélszavazatokkal kapcsolatban pedig azt mondta, nincs joga elvenni egyetlen szavazó jogát sem a voksolásra, nemhogy több millióét.

Josh Shapiro pennsylvaniai igazságügyi miniszter a Twitteren kijelentette: ennek a keresetnek semmi alapja nem volt.

Trump kampánycsapata bejelentette, hogy megfellebbezi az ítéletet, így az ügy reményük szerint gyorsan akár az amerikai legfelsőbb bíróságig is eljuthat.

Az elnök kampánycsapata más államokban is megpróbálja megfordítani az eredményt.

A republikánusok Michiganben arra kérték szombaton a helyi hatóságokat, hogy várjanak 14 napot Biden ottani győzelmének igazolásával, mert Wayne megyében "szabálytalanságok" történtek– amelyeket nem konkretizáltak –-, és emiatt meg kell vizsgálni a szavazócédulákat.

Az eddigi eredmény szerint Michiganben Biden 154 ezer vokssal többet szerzett, mint Trump.

Az AP hírügynökség szerint ennek a kérésnek kevés esélye van: a michigani választási bizottság szóvivője ugyanis közölte, hogy az állam törvényei alapján addig nem lehet vizsgálni a szavazócédulákat, amíg nem igazolják a szavazás eredményét, ez utóbbi pedig hétfőn meg fog történni. A tömeges csalás vádja alaptalan Michiganben – tette hozzá.

Wisconsinban egy George Christianson nevű tisztségviselő újságíróknak elmondta: Trump kampánycsapatának két szavazatszámlálási megfigyelője lassítja a részleges újraszámlálást azzal, hogy minden egyes voks érvényességét megkérdőjelezi, de más kifogásokat is emelnek, például kérdésekkel folyamatosan meg akarják akasztani a számlálást.

Az AP legfrissebb híre szerint egy újraszámlálás és a pénteki hitelesítés után Georgia államban Donald Trump újabb újraszámlálást kér. Erre azért van lehetősége, mert a szavazatkülönbség fél százalék alatt van.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×