eur:
393.79
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ szíriai elszámoltathatósággal foglalkozó magas szintű ülésén New Yorkban 2018. szeptember 27-én.
Nyitókép: MTI Fotó: KKM / Mitko Stoichev

Szijjártó: az ENSZ a migrációra adható legrosszabb válaszra készül

Az ENSZ a lehető legrosszabb választ adhatja a migrációs válságra készülő globális migrációs csomagjának elfogadásával - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A tárcavezető hangsúlyozta, az ENSZ-közgyűlésben tett látogatásán azt tapasztalta, hogy az "ENSZ bürokratái elfogultan migrációpárti személyek". "Egészen megmagyarázhatatlan módon a migrációt úgy tüntetik fel, mintha ez lenne a legjobb dolog, ami valaha is történt az emberiség történetében" - fogalmazott.

Kiemelte, az ENSZ most ugyanazt akarja végrehajtani "pepitában", mint ami korábban az EU tervezett, csak itt nem kvótarendszernek, hanem globális migrációs csomagnak nevezik azt a politikát, amely újabb és újabb migrációs hullámokat fog inspirálni.

Ez a csomag pedig egy hamis alapokra épülő, elfogult, szélsőségesen migrációpárti dokumentum, amely teljes mértékben eltagadja a migrációnak nagyon komoly biztonsági kockázatait - jelentette ki.

"Legalább az Európai Unió hibáiból tanulhatnának!" - fogalmazott Szijjártó Péter, majd hozzátette: az unió képmutató, kurdarcba fulladt politikája gyakorlatilag inspirálja a migrációs hullámokat, miközben veszélyeket hoz az emberek fejére. Példaként említette, hogy migrációs hátterű személyek több mint harminc terrortámadást követtek el Európában az elmúlt három és fél évben, ezekben pedig háromszáznál több ember vesztette életét, további több mint ezren pedig megsérültek.

A miniszter megerősítette, az ENSZ készülő csomagja olyan hibás kiindulópontokra épül, mint például a migráció emberi jogként értelmezése, valamint annak kimondása, hogy valamilyen formában minden ország érintett a migrációban. Magyarország azonban egyiket sem szeretné, "és vannak ezzel így még jó néhányan" - fűzte hozzá.

Szijjártó Péter színtiszta hazugságnak nevezte az Európai Bizottság (EB) migrációs biztosának, Dimitrisz Avramopoulosznak azon kijelentését, amely szerint az uniónak egységes álláspontja lenne a migrációról.

Rámutatott, a kötelező betelepítési kvóta ügyében komoly vita van Európában, a "brüsszeliek nem engedik el ezt az ügyet", és abba az irányba nyomják az EU-t, hogy mégiscsak legyen kvótarendszer".

"Mi közép-európaiak nem adjuk fel! Tehát hiába zsarolnak minket, hiába jönnek itt az európai forrásokkal kapcsolatos zsaroló technikájukkal, hiába jönnek Sargentini-jelentésekkel, hiába jönnek csalással végrehajtott európai parlamenti szavazással, mi kitartunk, mert a magyar emberek áprilisban elég világosan elmondták, hogy mit gondolnak erről a kérdésről" - jelentette ki.

A miniszter megerősítette, Magyarország semmilyen formában nem fogja magára nézve kötelezőnek elismerni az ENSZ migrációs csomagját. "Nekünk az a fontos, hogy a magyar emberek akaratának megfelelő döntéseket hozzunk, és a magyar emberek akaratának megfelelően kormányozzunk" - mondta. Hozzátette, "mi a magunk részéről meg fogjuk őrizni Magyarországot egy magyar országnak, egy olyan országnak, amely nem fogadja el, hogy a maga egységes társadalma az definíció szerint rossz, vagy rosszabb, vagy kevésbé értékes lenne, mint egy önmagát multikulturálisnak nevező társadalom".

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Donald Trump amerikai elnök beszéde új színt hozott Barack Obama ENSZ-felszólalásai után, és megmutatta, hogy a "világ első számú szuperhatalmában is jelen vannak ezek a viták". Beszámolója szerint Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövettel folytatott tárgyalásán beszéltek arról is, hogy az ENSZ emberi jogi tanácsa politikai alapon hoz döntéseket.

A magyar tárcavezető aláhúzta: az ENSZ-közgyűlésen mindenki egyetértett abban, hogy a szervezet reformra szorul. Egy erős, átfogó, pártatlan és korrekt szervezetre van szükség, ahol fennmaradnak a konfliktusok megoldását segítő kommunikációs csatornák - szögezte le Szijjártó Péter.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×