Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
326.12
bux:
145906.93
2026. november 3. kedd Győző

Nem adott ajánlást a CDU és a CSU

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) nem ad ajánlást európai parlamenti (EP-) képviselőinek arra, hogy miként szavazzanak a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló, úgynevezett Sargentini-jelentésről - jelezték pénteken Berlinben a pártszövetség német szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőcsoportjának vezetői.

A CDU/CSU-frakció vezetőségének kétnapos tanácskozását záró tájékoztatón Volker Kauder frakcióvezető kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nem ad ajánlást az EP-képviselőknek.

Alexander Dobrindt, a frakció CSU-s tagjainak vezetője azt mondta: nem kíván ajánlást megfogalmazni az EP-ben dolgozó kollegáknak, így csupán "tanácsolni" tudja, fontolják meg, hogy nem "egy akármilyen országról van szó, hanem Németország egyik legszorosabb szomszédjáról".

Hozzátette: bárki szabadon megítélheti a Magyarországon zajló folyamatokat, de visszafogottságra van szükség, és annak belátására, hogy Magyarország demokratikus ország, amellyel szemben nem szabad "felemelt mutatóujjal fenyegetőzni".

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×