Infostart.hu
eur:
385.92
usd:
330.79
bux:
117627.62
2026. január 13. kedd Veronika

Putyin szerint a teljes szíriai tűzszünet a következő lépés

A Szíria egész területére kiterjedő teljes tűzszünet megvalósításának kell lennie a következő lépésnek az után, hogy a kormányerők visszafoglalták Aleppót - jelentette ki pénteken Tokióban az orosz elnök.

"Törökország közvetítésével intenzíven tárgyalunk a fegyveres (szíriai) ellenzék tagjaival", hogy egy új tárgyalási sorozat kezdődjön a szemben álló felek között egy országos szintű tűzszünet elérése érdekében - hangsúlyozta Vlagyimir Putyin kétnapos japáni látogatásának záró napján.

A szíriai béketárgyalások helyszíne a kazahsztáni főváros, Asztana lenne, és az ENSZ égisze alatt zajló genfi megbeszéléseket egészítené ki, amelyek hónapokkal ezelőtt elakadtak - tette hozzá az orosz elnök.

Putyin kitért az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet által nemrég visszafoglalt közép-szíriai Palmüra ügyére is, és a kedvezőtlen fordulatot az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció és a szíriai hatóságok, valamint Oroszország közötti együttműködés hiányára vezette vissza. Az orosz elnök ugyanakkor Aleppó kérdését jóval lényegesebbnek nevezte katonai-politikai szempontból.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken Franciaország kérésére megvitatja a szíriai, azon belül is az aleppói helyzetet. Párizs azt szeretné, ha nemzetközi megfigyelőket küldenének az aleppói evakuálások és a humanitárius segítségnyújtás felügyeletére. Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja tűzszünetet és a szíriai háború politikai megoldását sürgette. Mint figyelmeztetett, ha nem születik megegyezés a szemben álló felek között, akkor a még a felkelők kezén lévő Idlíb lesz a "következő Aleppó".

Bassár el-Aszad szíriai elnök Oroszországgal szövetséges erői csütörtökön szinte teljesen ellenőrzésük alá vonták a felkelők által 2012-ben elfoglalt Kelet-Aleppót. Azóta több ezer civilt és fegyveres felkelőt szállítottak el a városrészből. A szíriai állami televízió pénteken délelőtt ugyanakkor azt jelentette, hogy a kiürítési műveleteket felfüggesztették, miután a felkelők tüzet nyitottak az egyik konvojra.

A 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban már több mint 310 ezer ember vesztette életét az ENSZ becslése szerint.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×