Infostart.hu
eur:
387.67
usd:
330.57
bux:
109547.02
2025. december 19. péntek Viola

Meggyalázták a holokauszt-emlékművet Ungváron

Ismeretlenek vörös festékkel leöntötték, és antiszemita tartalmú röplapokkal körbeszórták az idén októberben felállított holokauszt-emlékművet Ungvár központjában - adta hírül hétfőn a mukachevo.net munkácsi hírportál.

A szombat éjjel történt vandál cselekedetről a hírportál szerint a - magukat ismeretlen kárpátaljai nacionalista felkelőknek nevező - elkövetők tették közzé az információt a helyszínen készült fényképekkel együtt.

A híroldal által közölt fotókon kapucnit és álarcot viselő három fiatal látható, akik közül ketten vörös festéket locsolnak az egykori ungvári zsinagóga falánál található, a magyar kormány támogatásával készült emlékműre és a körülötte lévő térre, miközben harmadik társuk röplapokat szór az emlékoszlop köré.

A röplapok felső részén kétoldalt sarló, kalapács és Dávid-csillag látható, a jelképek között a Holodomor (a Sztálin által mesterségesen előidézett nagy ukrajnai éhínség) 1932-1933 felirat, míg alul nagy betűkkel az "Emlékezz, ki gyilkolta a népedet!" szöveg olvasható.

A hírportál szerint az elkövetők közölték, hogy tettüket bosszúnak és emlékeztetőnek szánták azzal kapcsolatban, hogy kik ölték az ukránokat, mert - mint állították - "az NKVD (sztálini titkosrendőrség) zömmel zsidókból állt, akik éheztetéssel tudatosan irtották az ukrán népet". A kárpátaljai rendőrségen a munkácsi orgánum érdeklődésére azt közölték, hogy a sajtóból értesültek a vandál cselekedetről. Ukrajnában múlt szombaton emlékeztek a holodomor évfordulójára.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás: nagy tankerhajóként fordul az Egyesült Államok az új nemzetbiztonsági stratégiával

Magyarics Tamás: nagy tankerhajóként fordul az Egyesült Államok az új nemzetbiztonsági stratégiával

A nyugati félteke védelme nagyobb hangsúlyt kapott az Egyesült Államok nemzetbiztonsági stratégiájában, mint korábban – erről is részletesen beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora. Sorra vette Washington terveit a nagy óceáni átjáróknál, megvilágította a Kínát, Grönlandot, Venezuelát érintő amerikai célok hátterét.

Gazdatüntetés Brüsszelben: borult az eredeti akciózási terv, útlezárások jönnek az EU-csúcs helyszínén

Európai egység alakult ki a gazdatársadalomban a mostani brüsszeli tiltakozást illető két ügyben: senki nem szeretne nagy mennyiségű, ellenőrizetlen dél-amerikai élelmiszer ellen küzdeni a piacért, illetve a green dealből adódó átállás anyagi terheit sem vállalnák a jelenlegi formájában. A tüntetés eredeti programját borították az éjszakai akciózások, amelyek jelenleg ott zajlanak, ahol a zárolt orosz vagyont Brüsszelben őrzik. Helyszíni tudósítás.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.19. péntek, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Megforgatták a forintot, megjött a fordulat is

Megforgatták a forintot, megjött a fordulat is

Jelentős mértékben gyengült a magyar fizetőeszköz árfolyama az elmúlt napokban az euróval és a dollárral szemben. A piaci mozgás hátterében nagyrészt az MNB keddi sajtótájékoztatóján elhangzott gondolatok állnak, amelyek a magyar jegybank lazuló előretekintő iránymutatását és - az adatok megfelelő alakulása esetén - a kamatcsökkentési ciklus megkezdését vetítették előre. Az MNB kommunikációs hangvételének puhulására erős piaci reakció érkezett: a forint árfolyama a döntés óta közel 6 egységet emelkedett az euróval és a dollárral szemben is, ami körülbelül 1,5 százalékos gyengülésnek felel meg. A forint gyengülő tendenciája kezdetben ma is folytatódott (az euró jegyzése már az október vége óta nem látott 390-es szint felett is járt), Kurali Zoltán MNB-alelnök óvatosságot hangsúlyozó megszólalása azonban fordulatot hozott a devizapiacokon. Végül erősödéssel állt meg az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×