Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Nagyszabású terrorelhárítási gyakorlatot tartottak Belgrádban

Pajzs 2015 fedőnévvel az eddigi legnagyobb és legátfogóbb terrorelhárítási gyakorlatot tartották meg szombaton Belgrádban.

A gyakorlatban a rendőrség, a katonaság és a különleges egységek tagjai vettek részt, a cél pedig annak bizonyítása volt, hogy Szerbia felkészült egy esetleges terrortámadásra vagy bármilyen biztonsági fenyegetésre. A gyakorlat során túszmentő akciót, taktikai egyeztetést, a terroristák rejtekhelyének felderítését, valamint az elkövetők elfogását is bemutatták. A gyakorlat a szárazföldi, a légi és a vízi egységek bevonásával folyt. Az akció fő helyszíne a Szerbia Palota volt, az az épület, ahol a magas rangú külföldi vendégeket fogadja a szerb államvezetés. Emellett a vasútállomáson, a Belgrád melletti batajnicai repülőtéren, valamint a Duna-parton tartottak bemutatót.

Nebojsa Stefanovic belügyminiszter a szerbiai közszolgálati televízióban kijelentette: mivel a televízió is élőben közvetíti a gyakorlatot, az állampolgárok a helyszínről vagy otthonról is végigkövethetik, hogy Szerbia mennyire felkészült egy esetleges terrortámadásra, milyen eszközöket lenne képes bevetni az esetleges fenyegetettség esetén. Ugyanakkor hozzátette: a hatóságok leginkább a megelőzésen dolgoznak, hogy ne történhessen a bemutatotthoz hasonló támadás.

Kiemelte: Szerbia biztonságos és stabil, a párizsi merényletek után megnövelték a biztonsági készültséget, erősítettek a hírszerzésen, és figyelemmel kísérik a szélsőségekkel vagy terrorizmussal összefüggésbe hozható folyamatokat. Hozzátette: követik a migránsok mozgását és tevékenységét is, eddig senki nem hozott be robbanóanyagot vagy fegyvert az országba. Az utóbbi 24 órában 3500 migráns haladt át, ami jelentősen kevesebb a korábbi időszakban tapasztaltnál, ennek oka pedig a párizsi támadások után szigorított határvédelem.

Szerbia és Macedónia két napja kezdte meg származás szerint szűrni a migránsokat, így csak azok léphetnek be ezekbe az országokba, akik szíriai, iraki vagy afgán állampolgárok, illetve már rendelkeznek korábban, Görögországban vagy Macedóniában kiállított regisztrációs papírokkal. Az MTI tudósítója nem hivatalos forrásokból úgy értesült, hogy Szerbia hamarosan ezeken a kritériumokon is szigorít, és már csak a Szíriából érkezőket engedi majd be.

A belügyi szervek szerint egyébként a migránsoknál nagyobb biztonsági kockázatot jelentenek azok a koszovói és boszniai emberek, akik korábban részt vettek a szíriai vagy iraki harcokban, vagy jelenleg is ott tartózkodnak. Koszovóból és Bosznia-Hercegovinából bizonyítottan több százan csatlakoztak külföldi félkatonai szervezetekhez.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×