Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
325.27
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A német szociáldemokraták "beutazási központok" felállítását javasolják

Németországban a CDU/CSU konzervatív pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) a koalíciós partnerek által szorgalmazott tranzitzónák helyett úgynevezett beutazási központok felállítását javasolja a menedékkérők gyors és hatékony regisztrációja céljából. Az SPD az elképzelést szombaton, a CDU és a CSU vezetőinek este kezdődött tanácskozása elé időzítve ismertette.

Sigmar Gabirel pártelnök-alkancellár az SPD berlini elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón elmondta: a főleg a bajor CSU által szorgalmazott tranzitzóna-elképzelés azt jelentené, hogy "hatalmas börtönzónákat" állítanának fel a határ térségében, ami jogilag kétes megoldás lenne, és nem is lehetne megvalósítani.

A szociáldemokratáknak van egy ennél "jóval intelligensebb alternatív javaslatuk" - mondta Sigmar Gabriel. A határ menti övezetek helyett decentralizált módon, valamennyi tartományban létre kellene hozni kisebb intézményeket, amelyekben a menedékjogi kérelem benyújtásának szándékával Németországba érkező emberek regisztrációját intézik. Ezek az emberek pedig csak akkor kaphatnának teljes ellátást a menekültügyi ellátórendszerben, ha regisztrálják magukat egy ilyen beutazási központban. Aki nem hajlandó a regisztrációra, az nemcsak az ellátásban érzi meg az együttműködési készség hiányának hátrányos következményeit, hanem a menekültügyi eljárás valamennyi szakaszában - ismertette a javaslatot az SPD elnöke.

Hangsúlyozta: a megoldás arra alkalmas, hogy rendezetté tegyék a menedékkérők beáramlását, a menekülthullám feltartóztatására viszont nem alkalmas, de ezt Németország egymagában nem is tudná elérni.

"Nincsen felvonóhíd", amelynek révén Németország vagy Európa el tud zárkózni a világtól, ezért "irreálisak és a lehető legnagyobb csalódáshoz vezetnek" azok a javaslatok és követelések, amelyek azt sugallják, hogy nemzetállami szintű intézkedésekkel csökkenteni lehet az EU területére érkező menekültek számát - jelentette ki SIgmar Gabriel.

Úgy vélte, "ultimátumok" és "kiérleletlen" javaslatok felvetése helyett inkább dolgozni kell, végre kell hajtani a menekültügyi rendszer hatékonyságának növelését szolgáló döntéseket.

Az SPD az új javaslattal és a menedékkérők számának korlátozására vonatkozó követelések újbóli elutasításával nyomás alá helyezte a koalíciós partnereket, amelyek vezetőivel vasárnap tárgyal majd a szociáldemokraták elnöke.

Szombat este Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke és Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke kezdett megbeszélést a berlini kancellári hivatalban. A tárgyaláson a konzervatívok több más vezetője is részt vesz.

Horst Seehofer a napokban ismét élesen bírálta a szövetségi kormány menekültpolitikáját, és vasárnapig adott haladékot annak korrigálására. A bajor kormányfő és pártja a menekülthullám csillapítását, és a menedékkérők beáramlásának fokozott ellenőrzését követeli. Konkrét intézkedésként elsősorban a tranzitzónák létrehozását sürgetik, és elvárják Angela Merkeltől, hogy a menekültválságban alkalmazott retorikája megváltoztatásával világosan jelezze, hogy Németország kapacitásainak korlátozottsága miatt a menedékkérők befogadásában van egy felső határ.

Angela Merkel erre várhatóan nem lesz hajlandó, az SPD pedig a CSU mindkét követelését elutasítja.

Az nem derült ki Horst Seehofer, vagy más CSU-s politikusok nyilatkozataiból, hogy pontosan milyen lépéseket tesznek, ha nem teljesülnek követeléseik. Mindenesetre Seehofer nem cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a CSU akár a pártszövetségi kapcsolatot is felbonthatja a CDU-val és kivonulhat a kormánykoalícióból, ha nem sikerül megállapodásra jutni.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×