Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
324.86
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Obama: ha Phenjan feladja nukleáris fegyvereit, Washington kész a párbeszédre

Az Egyesült Államok sohasem fogja Észak-Koreát nukleáris hatalomként elfogadni, de ha Phenjan komoly jelét adja, hogy kész feladni nukleáris fegyvereit, Washington hajlandó a párbeszédre - jelentette ki pénteken Washingonban Barack Obama amerikai elnök.

Obama a Pak Gun Hje dél-koreai elnökkel a Fehér Házban közösen megtartott sajtótájékoztatón beszélt erről, leszögezve, hogy kormánya Dél-Koreáéval együtt továbbra is ragaszkodik az Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséhez. Mint mondta, Washington, miként Teheránnal és Havannával is, kész a Phenjannal folytatandó párbeszédre, ha feladja nukleáris fegyvereit.

"Amikor Észak-Korea érdekelt lesz a szankciók enyhítésében, a kapcsolatok javításában és kész lesz az atomfegyver-mentességről tárgyalni, ott leszünk a tárgyalóasztalnál" - hangoztatta Obama, hozzáfűzve: nem lát arra utaló jelet, hogy Phenjan nukleáris fegyverek nélkül képzelné el a jövőjét.

Az amerikai elnök az iráni nukleáris program korlátozásáról kötött megállapodásról szólva hangsúlyozta nem oldotta meg a Washington és Teherán közötti többi nézeteletérést. Kijelentette, hogy nyomást fog gyakorolni az iszlám köztársaságra annak megértetése érdekében, hogy "a rossz magatartásnak ára van" a régióban.

Obama szerint Irán több alkalommal is megsértette a rakétakísérletekre vonatkozó tilalmakat. Ugyanakkor hangoztatta, hogy a Teherán által múlt hétvégén ballisztikus rakétateszt nem fogja kisiklatni a nukleáris megállapodást.

Megígérte, hogy Washington továbbra is be fogja tartatni az iráni rakétaprogramra vonatkozó szankciókat, de újabb büntetőintézkedések bevezetését nem helyezte kilátásba. (Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet pénteken kijelentette, hogy Irán egy nukleáris robbanófej hordozására alkalmas, közepes hatótávolságú rakétát próbált ki, amivel megsértette a Biztonsági Tanács ezzel kapcsolatos, 2010-ben elfogadott, 1929-es számú határozatát.)

Az amerikai elnök a Fehér Házban megtartott sajtótájékoztatón súlyos aggodalmának adott hangot az Izraelben kitört újabb erőszakhullám miatt.

"A lehető legerőteljesebben elítéljük az ártatlanok ellen irányuló erőszakot" - hangsúlyozta Barack Obama.

Fontosnak nevezte, hogy a térség vezetői csillapítsák az olyan retorikát, amely a helyzet további romlásához vezethet és az újabb támadások megelőzését sürgette az izraeli és a palesztin vezetőktől.

Barack Obama hangoztatta, hogy a szíriai rendezés kérdésében megmaradtak az elvi és stratégiai nézetkülönbségek az Egyesült Államok és Oroszország között. Szavai szerint a két ország között csak abban van egyetértés, hogy miként kell megelőzni az esetleges konfliktust, ha az amerikai és az orosz katonai gépek egymás közelében tartózkodnak a szíriai légtérben.

Obama rámutatott, hogy a szíriai polgárháború mágnesként vonzza a szélsőségeseket, és annak csak egy legitim, nem kirekesztő kormány létrehozását eredményező politikai megoldás vethet véget.

Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×