Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.36
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

A britek írják a kívánságlistát Brüsszelnek

David Cameron brit miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy november elején részletesen ismerteti azt a négy témakört, amelyekben újra szeretné tárgyalni hazájának európai uniós kötelezettségeit.

Cameron az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli találkozóját megelőzően nyilatkozott, miután tárgyalt Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel.

"A tárgyalások üteme mostantól gyorsulni fog" - hangoztatta a brit miniszterelnök, aki további előrelépést vár a témában a következő, december közepére tervezett uniós csúcstalálkozón. Hozzátette: a következő uniós csúcsig, vagyis december 17-18-ig szeretnék felgyorsítani az egyeztetéseket.

Nagy-Britannia kiválása az Európai Unióból megrázná a közösséget, hiszen az EU második legnagyobb gazdasága és az egyik legnagyobb haderővel rendelkező tagállama távozna.

A brit EU-tagság hívei azzal érvelnek, hogy a kiválás rossz hatással lenne a brit gazdaságra, és felerősödhetne a skót függetlenséget követelők hangja. Amíg a brit miniszterelnök nem jut megállapodásra az unióval, a kormány nem hajlandó sem a maradás, sem a távozás mellett kampányolni.

Cameron hivatalosan júniusban kezdte meg a tagság újratárgyalását, amikor egy brüsszeli találkozón ismertette országa céljait. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke akkor azt mondta, hogy az európai vezetők decemberben térnek vissza a kérdésre.

Uniós diplomaták szerint az egyeztetés a decemberi csúcs alkalmával csak akkor lehetséges, ha London világos, írásos javaslatot nyújt be az elképzeléseiről Brüsszelnek és a többi 27 tagállam vezetőinek november elejéig.

Szakértők úgy látják, Cameron mindenesetre kivárja az október 25-i lengyelországi választást, hiszen ebből az országból érkezik a legtöbb kelet-közép-európai bevándorló Nagy-Britanniába. Azonban a brit kormányfő nem várhat túl sokáig, mert a tárgyalásokat még a 2017-es német és francia választások előtt be akarja fejezni. Angela Merkel német kancellár korábban úgy nyilatkozott, hogy kész a konstruktív közös munkára, de arra figyelmeztetett, hogy nem sérülhet a szabad mozgás és a diszkriminációmentesség elve.

A felmérések szerint a britek megosztottak a kérdésben, és az olyan válsághelyzetek, mint a görög krízis vagy a bevándorlási hullám, az uniós tagság ellen fordíthatják a szavazókat.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×