eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Sanders Clinton pártját fogta az e-mail vitában

Védelmébe vette Hillary Clintont riválisa, Bernie Sanders vermonti szenátor a demokrata elnökjelölt-aspiránsok kedd esti televíziós vitájában, és leszögezte, hogy a választási kampánynak az amerikai társadalom valódi problémáiról kellene szólnia, nem pedig arról, hogy a volt külügyminiszter tárcavezetőként magán, avagy hivatali e-mailt használt-e.

Az e-mail-ügy erősen megingatta az amerikai választók bizalmát Clinton, mint a Fehér Házra pályázó legnépszerűbb demokrata politikus szavahihetőségében, ezért az ügy fontos helyet kapott a kormánypárt aspiránsainak a CNN által közvetített, első vitáján.

A volt first lady megismételte, hogy hiba volt a saját szerveréről kommunikálni, de hangsúlyozta, hogy energiáit inkább a szavazók számára fontos kérdésekre kívánja irányítani. A magabiztosan szereplő Clinton, aki többször is megismételte, hogy az Egyesült Államok első női elnöke kíván lenni, hatalmas tapsot aratott azzal, hogy nem kívánt válaszolni Lincoln Chafee Rhode Island-i volt szenátornak és kormányzónak arra felvetésére, miszerint Amerika szavahihetőségét azzal lehetne helyreállítani, ha a legmagasabb erkölcsi színvonalat képviselő személyt választanák meg a legmagasabb tisztségre.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×