Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.88
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Több ezres tiltakozás az ankarai merénylet helyszínének közelében

Több ezren tiltakoztak vasárnap a török fővárosban, Ankarában az előző nap elkövetett merénylet ellen, a robbantás helyszínén ugyanakkor a rendőrség könnygázgránátokkal igyekezett megakadályozni, hogy kurdbarát politikusok és más gyászolók virágot helyezzenek el az áldozatok emlékére.

Két öngyilkos merénylő robbantott szombaton Ankara központjában, a főpályaudvarnál, ahol emberek százai gyülekeztek béketüntetésre a közalkalmazotti szakszervezetek konföderációjának felhívására. A békés felvonulásnak az lett volna a célja, hogy a kurd lázadók és a török biztonsági erők között kiújult erőszak leállítására szólítson fel.

Hivatalos adatok szerint 95-en meghaltak, 160 embert kezelnek kórházban, 65-öt az intenzív osztályon. A kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) vasárnap azt közölte, hogy adataik szerint 128-an vesztették életüket a terrortámadásban.

A rendőrség vasárnap arra hivatkozva, hogy a merénylet helyszínén még mindig folyik a vizsgálat, igyekezett visszatartani a gyászolókat, közte Selahattin Demirtast, a HDP vezetőjét és Figen Yuksekdagot, a szervezet társelnökét attól, hogy virágot helyezzenek el.

A hatóságok később engedélyezték, hogy hetven gyászoló bejusson a terrortámadás elkerített helyszínére, hogy lerója tiszteletét az áldozatok emléke előtt. A tömeg közben Recep Tayyip Erdogan török elnökre utalva azt skandálta, hogy "Gyilkos Erdogan", és hasonlóan gyilkosoknak nevezték a rendőröket. A HDP közlése szerint többen megsérültek a rendőrökkel kibontakozott dulakodásban.

A kormány cáfolta, hogy bármi köze lenne a merénylethez. Ahmet Davutoglu török miniszterelnök úgy vélekedett, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet, a kurd fegyveresek vagy szélsőbaloldali frakciók követhették el a merényletet. Egyesek feltételezések szerint olyan nacionalista erők felelősek a terrortámadásért, amelyek ellenzik a kiegyezést a nagyobb jogokat követelő kurd kisebbséghez

A virágok elhelyezését követően a gyászolók csoportja menetben indult Ankara főterére. A parlamenthez és a kormányzati épületekhez vezető utat ugyanakkor a rendőrök vízágyúkkal elállták.

A török nyomozók vasárnap folytatták a vizsgálatokat a tettesek és az áldozatok azonosítása érdekében. Az egyik elkövetőt már azonosították egy 25-30 éves férfi személyében, miután megvizsgálták a helyszínen lévő holttesteket, illetve ujjlenyomatokat rögzítettek.

Egyelőre egy szervezet sem vállalta magára a terrorcselekmény elkövetését.

A miniszterelnöki hivatal 52 azonosított halálos áldozat nevét hozta nyilvánosságra vasárnapi közleményében, hozzátéve, hogy folytatják a többi tetem vizsgálatát.

A merénylettel kapcsolatos fájdalmat és haragot tükrözték a vasárnap, a török kormányfő által meghirdetett háromnapos gyász kezdetén megjelent török lapok. A Cumhuriyet című napilap azt írta, hogy "Békében gyászolunk". A Habertürk napilap cikkének címe "A söpredék támadást indított Ankara ellen", míg a kormánypárti Star úgy vélekedett, hogy a merénylet célja a nemzet megosztása volt.

A terrortámadás egy feszült időszakban történt, amikor a NATO-tagállam Törökországban kiújultak a harcok a kurd felkelőkkel, a török hadsereg pedig műveleteket indított az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet ellen. E kurdokkal való összecsapásoknak több száz halottja volt az utóbbi hónapokban.

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.

Félidős választások – Küszöbön Donald Trump rémálma

Négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, és több fontos képviselőházi választáson is győztek, így közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az amerikai kongresszus irányítását – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×