Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
324.47
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Másfél ezer halottja volt a mekkai tragédiának

A szaúdi hatóságok által hivatalosan közölt 769 majdnem kétszerese, mintegy másfél ezer ember veszthette életét két héttel ezelőtt a mekkai zarándoklaton történt tülekedés során Minában - közölte saját számításaira hivatkozva az AP amerikai hírügynökség.

Az AP összesítése szerint legalább 1470 ember halt meg a háddzs (a hagyományos éves muszlim zarándoklat) alatt, szeptember 24-én bekövetkezett minai tragédiában. Mivel több száz zarándokot továbbra is eltűntként tartanak nyilván, a végső szám még ennél is magasabb lehet - jegyezte meg az AP szombatra virradó éjjel közzétett jelentésében.

Az AP összesítése 19 olyan ország által közölt adatokat tartalmazza, amelynek állampolgárai részt vettek a zarándoklaton.

A szaúdi hatóságok nem kommentálták a hírügynökség állítását. Korábban Rijád többször megerősítette, hogy a két nappal a tragédia után, szeptember 26-án nyilvánosságra hozott hivatalos áldozatszámot továbbra is valósnak tartja.

Ha az AP számai bizonyulnak valósnak, akkor az idei minden idők legsúlyosabb tömegtragédiája a mekkai zarándoklatok történetében. Feljegyzések szerint az eddigi legsúlyosabb tömegpánikban 1426 ember halt meg 1990-ben.

Irán korábban azzal vádolta meg a legfőbb térségbeli riválisának számító Szaúd-Arábiát, hogy a hibás szervezés vezetett a tülekedéshez. Teherán úgy véli, hogy a szaúdi hatóságok megpróbálják kozmetikázni a halottak számára vonatkozó adatokat, iráni számítások szerint ugyanis a halálos áldozatok száma meghaladja a 4700-at. Utóbbi állítását azonban semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá a perzsa állam.

A rijádi belügyminisztérium szerint a tragédia azért következett be, mert a zarándokok két nagy csoportja szembetalálkozott egy útkereszteződésben. Egy szemtanú szerint a zarándokok két hulláma egymással ellentétes irányban haladt, és a hátul jövők nyomása miatt már nem tudott kitérni egymás elől. Egy libanoni lap ezzel szemben azt írta, hogy a zűrzavar akkor támadt, amikor a zarándoklat helyszínére érkezett a szaúdi király fia, Mohamed bin Szalmán Ál Szaúd herceg, 200 katonából és 150 rendőrből álló népes kíséretével. Ezt a szaúdi hatóságok cáfolták.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×