Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
324.86
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Az amerikai külügyminiszter aggodalmát fejezte ki orosz partnerének

Aggodalmát fejezte ki telefonon csütörtökön John Kerry amerikai külügyminiszter orosz partnerének, Szergej Lavrovnak amiatt, hogy Oroszország Szíriában nem az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen hajt végre katonai csapásokat - számolt be a félórás beszélgetésről John Kirby, az amerikai diplomáciai tárca szóvivője Washingtonba.

"A miniszter megismételte azzal kapcsolatos aggályainkat, hogy azon célpontok között, amelyekre az orosz katonai erők csapást mérnek, olyanok vannak túlsúlyban, amelyek nem kapcsolhatók az Iszlám Államhoz" - mondta Kirby.

A szóvivő kijelentette: nem tudja megerősíteni azokat az amerikai kormányzati forrásokra hivatkozó sajtójelentéseket, amelyek szerint Iránban zuhant le négy abból a 26 szárnyas rakétából, amelyeket szerdán szíriai célpontokra lőtt ki az orosz haditengerészet a Kaszpi-tengerről.

Kirby szerint ugyanakkor a történtek ismételten rávilágítottak arra, hogy szükség van olyan eljárásokra, amelyek elejét vennék az amerikai vezetésű koalíció és az Oroszország által párhuzamosan folytatott katonai műveletek közötti konfliktusoknak.

Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×