A döntés az augusztus 21-i iszlamista merényletkísérlet után végzett belső vizsgálatra alapozva hozta meg a vállalat. Aznap egy radikális iszlám mozgalommal kapcsolatban álló, erősen felfegyverkezett marokkói férfi lövöldözni kezdett a járaton, Belgium területén.
A támadót két szabadságos amerikai katona és egy diák dulakodás után ártalmatlanná tette, majd a rendőrség letartóztatta. Azóta terrorcselekménnyel kapcsolatos emberölési kísérletek gyanújával emelt ellene vádat a párizsi ügyészség.
"Emiatt a merénylet miatt kialakult szélsőségesen feszült helyzetben, valamennyi megkérdezett (a vonat személyzete, a Thalysnak az észak-franciaországi Lille-ben és Brüsszelben működő infrastrukturális ellenőrző központja) reakcióinak köszönhetően jobban tudunk reagálni egy ilyen példátlan helyzetben" - olvasható a pénteken nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentésben.
A vonatban talált bizonyítékok és a szemtanuk beszámolói rávilágítottak a rendszer több sérülékeny pontjára, amelyek bizonyos intézkedéseket kívánnak meg egy következő, ilyen típusú válság kezelésére. A dolgozók ezért felkészítést kapnak szélsőséges válság- és veszélyhelyzetben történő pánik- és kockázatkezelésre - írta közleményében a francia állami vasúttársaság (SNCF).
A vasúti kocsikban ezentúl kifüggesztik annak a négy országnak a segélyhívószámait is, amelyeken a Thalys áthalad.
A belső vizsgálat kitért annak az ellenőrnek a viselkedésére is, aki egy a vonaton utazó francia színész, Jean-Hugues Anglade szerint a büfékocsi két dolgozójával és három utassal elbarikádozta magát egy zárt kupéban. A tettét azzal magyarázta, hogy féltette a saját életét, pánikba esett és egy alagútba zárva érezte magát, ezért nem tudta automatikusan riasztani az utasokat. A jelentés szerint egyébként a terroristát már éppen ártalmatlanították, amikor az ellenőr a többiekkel elbújt, és pánikba esett utasok követték, majd dörömböltek a kupé ajtaján, hogy őket is bújtassa el.
A jelentés publikálásával egyidőben egyébként újabb incidens történt a Thalyson: a holland rendőrség pénteken őrizetbe vett egy férfit, amiért bezárkózott a szuperexpressz mosdójába, és órákon át nem volt hajlandó kijönni onnan.
A vonatot elővigyázatosságból kiürítették Rotterdam központi pályaudvarán, a hatóságok ugyanis attól tartottak, hogy az ajtót közel két órára magára záró utasnál robbanószerkezet van. A rendőrök átkutatták a szerelvényeket és a férfinél talált hátizsákot, de nem találtak sem fegyvert, sem robbanóeszközt.
„Ezért Felcsút” – Orbán Viktor hosszú cikket írt




