A berlini államügyészség közlése szerint a férfit, bizonyos Rafik Y-t 2008-ban Stuttgartban nyolc év börtönre ítélték. A vád szerint tagja volt egy, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez közel álló terrorcsoportnak, és egyik kitervelője volt az akkori iraki miniszterelnök, Ijád Allávi ellen 2004-ben Berlinben megkísérelt merényletnek.
Az iraki férfit ugyan a közelmúltban szabadon bocsátották, de azóta is trendőri felügyelet alatt állt, és elektronikus lábbilincs viselésére kötelezték. A bilincset csütörtök reggel saját maga távolította el lábáról, és a merényletkísérletet órákkal később hajtotta végre.
A hatóságok által jól ismert iszlamista késsel támadt a rendőrnőre, akit súlyosan megsebesített. A közelben tartózkodó rendőrök több lövést adtak le rá, és a mentőkocsiban belehalt sebesüléseibe.
A hatóságok egyelőre vizsgálják, hogy a támadás terrorcselekmény volt-e, illetve, hogy a merénylő már korábban készült-e arra. A berlini szenátus belügyi felelőse, a konzervatív Frank Henkel azt nyilatkozta, hogy nem kizárt a vallási háttér sem.
A rendőrség észlelte a lábbilincs eltávolítását, és azonnal a férfi keresésébe kezdett, a merénylet elkövetéséig azonban nem bukkantak a nyomára.
„Ezért Felcsút” – Orbán Viktor hosszú cikket írt




