Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Több mint egy tucat szektatagot ítéltek börtönbüntetésre Kínában

Újabb 14 tagját ítélték börtönbüntetésre annak a betiltott szektának, amelynek aktivistái tavaly egy kínai város gyorséttermében halálra vertek egy nőt, mert nem adta meg a telefonszámát - jelentette a kínai média hétfőn.

A Mindenható Isten (Csuannengsen) nevű vallási szekta 9 tagja ügyében a közép-kínai Hupej tartományban hirdettek ítéletet, míg öt embert az északkeleti Liaoningben ítéltek másféltől három évig terjedő szabadságvesztésre. A törvények figyelmen kívül hagyása, illetve szektapropaganda volt a vád ellenük.

A szekta követői abban hisznek, hogy Jézus egy kínai nő alakjában született újjá, aki történetesen az alapító felesége, Jang Hsziang-pin. A pár - a Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint - 2000-ben az Egyesült Államokba távozott.

Az 1990-ben alakult, és öt évvel később hivatalosan is destruktívnak nyilvánított szektát már a kilencvenes évek közepén betiltották, ezért illegalitásban működött, illetve működik.

A nagy port kavart tavaly májusi eset elkövetőin, egy férfin és a lányán idén februárban hajtották végre a halálos ítéletet, mert bűnösnek találták őket egy Csaojüan városi McDonald's étterem vendégének, egy harmincas éveiben járó, kisgyerekes anyának a megölésében.

A gyorsétterembe bevonult csoport tagjai sorra szólították meg a vendégeket, és elérhetőségüket, mobiltelefonjuk számát kérték. A későbbi áldozat azonban ennek nem tett eleget, amit az egyik követelőző "sátáni megnyilatkozásnak" nevezett. Ezután perceken belül székekkel és egy felmosórúddal agyonverték. A csoport két tagja 10 évet kapott, míg harmadik társuk 7 év börtönt.

Sajtójelentések szerint korábban több, a közösséget elhagyni akaró tagot megcsonkítottak, vagy végtagjaikat törték. A szekta állítólag elsősorban vidéken, az iskolázatlan tömegek, különösen középkorú nők körében terjedt el.

Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×