Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

A görög parlament megszavazta a hitelezők által elvárt törvénycsomagot

A görög parlament csütörtökre virradóra nagy többséggel jóváhagyta azt a még kedden beterjesztett törvénycsomagot, amelynek elfogadása a feltétele volt annak, hogy a kormány elkezdhesse a tárgyalásokat az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel az euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretében indítandó új, 85 milliárd eurós programról.

Alekszisz Ciprasz pártjának baloldali radikálisai ugyan ismét a kormányfő ellen fordultak, de az Európa-párti ellenzéki képviselők támogatásával elfogadták a reformtervezeteket. A 300 fős parlamentben 230 képviselő voksolt a reformra, 63 ellene, öten tartózkodtak, két törvényhozó pedig hiányzott.

A Sziriza képviselői közül 31 szavazott a hitelezők által elvárt intézkedések második része ellen, 5 pedig tartózkodott, míg a múlt héten az első csomagról - a forgalmi adóról és a nyugdíjreformról - tartott voksoláson 39 törvényhozó hátrált ki a kormányfő mögül.

A név szerinti szavazáson a törvényhozók jóváhagyták a polgári törvénykönyv reformját, valamint a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló európai irányelvnek a görög jogrendbe történő átültetését tartalmazó előterjesztést. A problémás bankokról szóló törvénytervezetnek az a célja, hogy az ilyen bankokkal kapcsolatos felelősséget elsősorban a részvényesek és a hitelezők viseljék és ne az adófizetők.

Nikosz Paraszkevopulosz igazságügyi miniszter a helyi idő szerint hajnali 4 óráig tartó vitában úgy fogalmazott, hogy a parlamentnek el kell fogadnia a hitelezőkkel egyeztetett törvényeket, különben az országot a fizetésképtelenség fenyegeti.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök beszédében elismerte, hogy hibákat követtek el a hitelezőkkel folytatott tárgyalásokon.

"Hibákat követtünk el, de büszkék vagyunk arra, hogy harcoltunk. Ez a harc nem megy veszendőbe" - hangoztatta a kormányfő.

Ciprasz hangsúlyozta, hogy nehéz döntéseket kellett hoznia és kompromisszumot kellett elfogadnia. Az egyéb választási lehetőség a Schauble-terv lett volna az eurózónából való ideiglenes kilépéssel vagy pedig az ellenőrizhetetlen csőd. Az új takarékossági terv fájdalmas megoldását választotta - mondta Ciprasz és felszólította a képviselőket, hogy a reformprogramra szavazzanak. Leszögezte, hogy önként nem távozik a miniszterelnöki posztról.

Az athéni parlament előtt tízezren tüntettek a további megszorító intézkedések ellen.

A rendőrség lezárta a törvényhozás épületét, mivel az utóbbi napokban a tiltakozó megmozdulásokat incidensek kísérték. Szerda este is több benzines palackot dobtak a rendőrök felé.

A tüntetésen Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök pártja, a Sziriza balszárnyának több politikusa is részt vett. "A kormány már nem hallgat a népre" - hangoztatták.

Egyes hírek szerint már pénteken megérkeznek Athénba a nemzetközi hitelezők képviselői.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×