Az ügyvéd, Abdel Kader al-Katíb elmondása szerint ügyfele anyai nagybátyja Muhammad Youssef Abdulazeeznak, aki öt katonát ölt meg az amerikai Tennesse állambeli Chattanoogában. A 24 éves támadóval a rendőrség tűzharcban végzett.
A jogi képviselő azt mondta, a hatóságok sem neki, sem a családnak nem engedik, hogy beszéljen ügyfelével.
Előzőleg a nap folyamán egy jordániai kormánytisztviselő elmondta, hogy kihallgatásnak vetik alá Abdulazeez több rokonát a merénylő tavalyi jordániai tartózkodását vizsgáló nyomozás keretében. A tisztviselő nem osztott meg részleteket a vizsgálatról, mert nem volt felhatalmazva arra, hogy nyilatkozzon a médiának.
Abdulazeez családjának egyik barátja az AP-nek elmondta, hogy a későbbi merénylő több hónapot töltött el tavaly Jordániában a szülei kérésére, hogy felhagyjon a kábítószer- és alkoholfogyasztással, illetve kikerüljön egy baráti körből, amely a rokonai szerint rossz hatást gyakorolt a fiatal férfira.
Jordánia az egyik legnyugatiasabb közel-keleti ország, ahol alkoholt is árulnak az üzletekben. Ugyanakkor az iszlamista eszmék is elterjedtek az elmúlt években, különösen a 2011-es arab tavasz eseményei óta. A jordániai kormánytisztviselő azonban nem nyilatkozott arról, hogy azt vizsgálják-e, Abdulazeeznek voltak-e kapcsolatai fegyveres csoportokkal.
A palesztin származású Abdulazeez Kuvaitban született, de az Egyesült Államokban nőtt fel. Jordániában és az izraeli megszállás alatt álló Ciszjordániában is vannak rokonai. A 24 éves férfi a múlt héten az amerikai fegyveres erők helyi toborzóirodájára, valamint egy, a haditengerészet tartalékosainak fenntartott központra támadt rá Chattanooga városában. Az amerikai hatóságok "belföldi terrorizmus" gyanújával indítottak eljárást az ügyben.







