Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
326.65
bux:
142868.23
2026. október 12. hétfő Miksa

Könyv jelent meg Ferenc pápa fiataloknak mondott beszédeiből

Ferenc pápa fiataloknak mondott beszédeit tartalmazza a magyar jezsuita rendtartomány gondozásában a napokban megjelent Ölellek benneteket! című könyv.

Tőzsér Endre, a kötet szerkesztője az MTI-nek elmondta: a 28 beszéd, illetve üzenet más-más környezetben hangzott el. Van köztük szentbeszéd, fiatalkorúak börtönében a fogvatartottaknak elmondott buzdítás, olvashatók fiatal jegyesek kérdéseire adott válaszok, papnövendékeknek vagy éppen csillagászoknak tartott előadás és ifjúsági találkozóra küldött üzenet is.

Éppen ezért a szövegek műfaja is sokféle: előre megírt szentbeszéd, kötetlen, kérdés-felelet formájú beszélgetés és lejegyzett videoüzenet is szerepel a könyvben.

A szerkesztő, aki nemcsak válogatta, hanem fordította is szövegeket, kiemelte, hogy Ferenc pápa megválasztása óta különös figyelmet szentel a fiataloknak. Képes rá, hogy közvetlenül, egyszerűen beszéljen hozzájuk, és arra is, hogy meghallgassa őket, beszélgessen velük.

Tőzsér Endre megjegyezte, hogy Magyarországon ez az első olyan kiadvány, amely nemcsak részleteket, egy-egy gondolatot ismertet a pápa beszédeiből, hanem teljes terjedelmükben közli őket.

A könyv Ferenc pápa valamennyi fiatalokhoz intézett beszédét tartalmazza, amelyet 2013. március 13-i pápává választása és 2014. július 5. között mondott, így átfogó képet nyújt a pápa fiatalok iránt érzett szeretetéről - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Alig mozdul a forint: az euró 365 közelében jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is lényegében stagnál, miközben a dollárral szemben gyengül, az árfolyam 326 és 327 forint között mozog. A dollár eközben másfél éves csúcsa közelében jár, a piaci figyelem pedig a közel-keleti feszültségekre és a szerdán érkező amerikai inflációs adatra irányul. A fogyasztóiár-index az egyik utolsó fontos adat lesz a Fed október végi kamatdöntése előtt, amelyre a piac jelenleg 81 százalékos eséllyel változatlan kamatot áraz, egy vártnál erősebb inflációs adat azonban az elemzők szerint ismét napirendre hozhatja a januári szigorítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×